Mit tegyek egy olyan lánnyal, akinek semmi sem jó és nem tud hálát mutatni?

Sziasztok!

Egy olyan helyzetben találtam magamat, amiről eddig sosem álmodtam. 11 éve vagyunk együtt. Középsuli végén jöttünk össze és azóta is együtt vagyunk.

Most leszünk 29 és 30. Ezalatt szinte az egész országot megmutattam neki, legjobb éttermek, programok minden héten, utazások stb.. Folyamatosan igyekeztem a férfi erőm áromoltatni, mivel az volt a célom, hogy ennek a csodálatos lánynak megmutassam a világot és együtt boldog életünk legyen.

Gondolhatjátok, hogyha ide írok, akkor nem így lett. (Egyelőre)

Az évek során fokozatosan megromlott a kapcsolatunk. Az elején nagyon jól megvoltunk (első 3 év). Kezdetben azt éreztem, hogy nem igen becsülnek már meg és köszönnek meg nekem dolgokat / mutatnak hála jelet. Olyan mintha minden természetessé vált volna. Nem nagyon tudok innentől megfelelni szinte semennyire. Persze nem vagyok én se tökéletes, de a hibáimat el tudom ismerni és bocsánatot tudok kérni. Számomra a család az első. Nem éreztem elég támogatást se a munkakeresésem/tanulmányaim során sem. Inkább fokozatosan több terhet jelentett számomra, míg én neki csak levettem a terheket. Biztonság (Lakhatás, mindennapi költségek, utazás megoldása stb...) minden nap vittem és mentem érte munkába (nekem ez + 90 perc volt + üzemanyag stb költség 1.5 éven keresztül). Mindent felemlegetnek (például 3 napi szivatásom után 1 elejtett rossz mondat, amiért bocsánatot kértem --) ezt hallgatom hónapokig egy vita során)

Azt figyeltem meg ahogy egyre több felelősség nehezedett rá az évek során (felnőtt lét) például lett közös kutyánk egyre csak rosszabb lett. Nekem annál több problémát kellett megoldanom (Orvos, Szállítás, Oltások, Fajta jellegű műtétek stb) és egyre több ok lett arra, hogy valamiért engem szivassanak.

Ezután jött az, hogy elköltöztünk. Ház - Kert minden egyéb. Itt újbol az én felelősségem lett minden. Én intéztem közel 1 évig az összes folyamatot, amíg végre sikerült megvásárolnunk a házat (Hitelből -) én fizetem). Itt is egyre több teendő lett --) több felelősség neki és még jobban feszült lett a mindennapok során, újabb dolgok, amivel lehet engem szivatni. Itt már sikeres vállalkozásom lett és azóta is jól megy, viszont az elejétől kezdve soha nem kaptam dicséreteket, megbecsülést, köszönetet. Ezt már többször próbáltam jelezni, hogy még jobban tudnék teljesíteni, ha érezném azt, hogy értékeli mindazt, amit érte teszek (Neki nem kell semmi miatt aggódnia, mindent én intézek és azt dolgozhat, amit csak szeretne).

Példa: Vettem neki egy kocsit meglepetésként. Megmutattam neki és csak ennyit mondtak rá: Engem miért nem kérdeztél meg erről előbb?

A kezdeti nehézségek ellenére sikerült egy stabilabb szerepbe kerülnünk, majd a régóta tervezett gyerekvállalásra adtuk a fejünket, mert úgyéreztem, hogy most működni fog (ideiglenes viselkedés).

Ahogy 3 havi várandossági eredmények meglettek ki is vettem a munkából és mondtam, hogy egyetlen feladata van az, hogy saját magát és a gyereket a lehető legnyugodtabb és legegészségesebb környezetbe tudja. Én továbbra is dolgoztam, hiszen innentől (elmúlt 3 év), mindent én fizetek. Ezelőtt is (80% én - 20% ő volt). Most 95% én, 5% ő. Budapestre a legjobb orvosokhoz jártunk, továbbra is programoztunk, mintha semmi se változott volna. Majd jött a nagy feketeleves miután megszületett a kislányunk.

Ahogy hazajöttünk a korházból én igyekeztem mindenben segíteni, amiben tudok. Minden nap otthon vagyok, mindig ott vagyok a fürdetésnél (500 alkalomból kb 3-at hagytam ki). Együtt visszük mindig orvoshoz a kicsit stb.. Tehát mindenben kiveszem/kivettem a részemet. Mindent megveszek, amire nem jut már neki (Játszótér, játékok stb..) Mivel a legtöbb nap dolgoznom kell (vállalkozásom miatt), így nem vagyok olyan sokat otthon. De így is heti többször programozunk 4-6 órákat (Szerte az országban), minden nap minimum 3 órát otthon vagyok, amíg ébren van a kislányom (Nem akkor, amikor alszik). + este is. Itt kezdődtek a komoly problémák az "apa" képemet kezdték el sértegetni, személyesen rombolni. Rossz apa vagyok stb.... Amiért nem vagyok otthon a nap 24 órájában. 1 hónap elteltével, amikor minden nap ezt hallgattam, már visszamondtam kínomban egyik vita alakalmával, hogy rossz anya. Azóta is ezt hallgatom több mint 1 éve. Ilyenkor teljesen elfelejtik, hogy ez honnan következett (vita végén + 1 havi 0-24 szivatásommal és apai kép rombolásából)

De emellett valakinek továbbra is gondoskodnia kell a megélhetésről, a hitelünk fizetéséről, a kocsik fenntartásáról (hogy csak használnia keljen ,vagy beülnie mellém és megyünk is az ország másik végébe...), A ház felújításáról, a kert rendbentartásáról, kutyák intézéséről stb... Tehát lényegében minden létező feladatot én végzek a gyereknevelésen, mosáson kívül. Takarítani is szoktam segíteni, annak is a nagy részét ő végzi.

Most jutottam el arra a pontra, hogy teljesen ki vagyok égve. Semmit nem értékelnek. Tehetek én bármit, annyit nem tudnak mondani, hogy köszönöm. Semmilyen cselekedetemet nem látják, nem veszik figyelembe. Minden teljesen természetes. Csak beül és megyünk A-ból B-be, én mindent fizetek, majd megyünk haza.

Napi 4 órákat alszom, hogy tudjak dolgozni, családommal lenni, gyerekem mindennapi életében részt vegyek, de ez se jó neki soha. Mindig talál valamit, amivel elégedetlenkedni lehet. Ami a legjobban fáj az az, hogy 0 tekintélyem van. Teljesen hülyének néznek, bármit mondok hülye/Nárcisztikus/pszichopata vagyok. Ez legtöbbször pár biztonsági javaslat, hogy ha lehet, akkor ezt ne így/úgy csináljuk, vagy véleményem valamilyen témával kapcsolatban. Ha ugyanezt elmondja a testvére, akkor neki elhiszik és milyen jól látja a dolgokat. Szóval ez nagyon bántó számomra, mert ambiciozus férfinak tartom magam és azt érzem, hogy nem vagyok megbecsülve, ami a morálomra, hozzállásomra rányomja a pecsétet. Rosszabbul megy a munkám is, egyre nehezebb minden és hónapról hónapra több felelősség nehezedik rám, amit egyes egyedül kell megoldanom.

Tehát lényegében ő gyereket nevel, mos és takarít (nem főz).

Enyém minden más teher az életből.

Bármikor próbálok vele beszélni csak a mai divatban lévő kifejezéseket dobják rám és személyes sértéseket tesznek folyamatosan. Mindenki mást jobban megbecsülnek, mint engnem. Ebben azt érzem, hogy teljesen ki vagyok égve és már 0 életkedvem van. Elég sokszor az jár a fejembe, hogy csak úgy tudok megmenekülni ebből a szituációból, ha öngyilkos leszek, mert nincs más módja annak, hogy ez megoldódjon, hiszen minden kommunikáciom kudarcba fullad. Nekem sose lehet igazam, bármilyen tényeket, logikus levezetéseket alkalmazok, nekem nem lehet igazam és csal akkor van vége a vitának, ha beadom a derakam, elismerem az ő igazát és bocsánatot kérek (a semmiért). Az ő feladata a legnehezebb az enyém semmi. Én egy óráját se tudnám végigcsinálni. Ezt hallgatom folyamatosan.

Nem szeretném, hogy ez így folytatódjon tovább. Én nagyon elkötelezett vagyok amelett, hogy a házasságom javuljon és a gyerekem egy teljesértékű családban nőjön fel. De nem tudok egyelőre semmilyen megoldást kitalálni magamtól. Párterapeutához nem jönnek el. Hallani se szeretnének róla. Ha csak megemlítem leharapják a fejemet.

A problémának azt látom, hogy az én hibámból teljesen elkényelmesedett. Mindent én intéztem mindig helyette, mindig én álltam mindennek a legnagyobb részét, nem kellett soha a lakhatás, utazás, pénz stb miatt aggódnia. Így egyre kevesebb feladata volt / egyre kényelmesebb élete, míg én egyre keményebben dolgoztam és egyre jobban rá voltam kényszerítve arra, hogy felnőjek. A kényelmesség hátulütöje pedig most jött ki 100%-ban, amikor a gyereknevelés (kemény feladat én tudom) bejött a képbe. Illetve már elefelejtette, hogy milyen nélkülem és az általam nyújtott dolgok nélkül (belekényelmesedett --) természetessé vált --) 0 hála), ha pedig nincs meg valami a "szokásosból", akkor jön a hiányérzet és az én cseszegetésem.

Ahogy hazaérek azonnal mindent rámzúdítanak, gyereket oda adják nekem (Még kezet se tudtam mosni, se WC-re elemenni), hiszen én most jöttem haza ő pedig egész nap dolgozott itthon. Ezt nagyon hosszasan tudnám sorolni, de szerintem egy nagyon mérgező kapcsolatban vagyok, ahol teljesen kizsigerelnek (én ezt érzem)

Esetleg, aki volt hasonló helyzetben hogyan sikerült megmenteniük a kapcsolatukat?

A legfontosabb nekem, hogy a gyerekem maximális biztonságot / szeretet és örömet leljen az életében. Ez tényleg csak úgy lenne kivitelezhető egy ilyen nő mellett, ha feladom teljesen önmagam és szinte a "kiszolgálójává" válok befogott pofával?