Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van értelme ennek a párkapcsolatnak?
17/L
31/F
Elkezdtünk kavarni mert korához képest a lány sokkal érettebb mint egy 30 éves de mivel nem voltam az elején biztos benne hogy komolyat akarok ezért ő össze feküdt az egyik haverjával akivel néha le feküdtek hogy nekem fájdalmat okozzon de azt mondta nem tudta végig csinálni és végül kérte hogy hagyjak abba utána össze jöttunk a srácot letiltotta de viszont korához képest sok pasival volt (+10) és sok vitánk volt ebből mert kiderült hogy az egyik fiú haverja aki szinten a kuropajtija is volt de azóta miattam tiltotta azt is de valahogy feszelyezve érzem magam mert nem tudom mennyire lehetne ezek után megbízni benne pedig mindent megtesz most a kapcsolatunkert értem ezt hogy minden csavot letiltott akihez bármi köze volt …. Szerintetek ebből lehet normális kapcsolat?
Egyrészt az iraskepeden látszik, hogy nem tudsz forgalmazni. Másrészt valóban erett férfi a te korodban (kétszer annyi idős vagy, mint ez a kislány) nem all el ismerkedni olyannal, aki a fiú barátaival dugogat meg aztán tiltogatja őket. Nem tudom, nálad mit jelent az erett kifejezés (gondolom, hogy elkezdett noiesedni, szellemi érettségre az esetében semmi jelet nem látok), de ez a kislány éretlen, te pedig gáz vagy, hogy egy 17 éves kislány tetszik. Egy normális 23-25 éves sem jön össze már ezzel a korosztállyal, mert egy szellemi szakadék van köztük, te meg még ennél is idősebb vagy. A kislány nem erett, kb a korának megfelelő értelmi szinten van, te viszont 31 éves meglett “férfi” létedre színen ezen az értelmi szinten vagy, ami valljuk be, elég durva.
25N
"A kislány nem erett, kb a korának megfelelő értelmi szinten van, te viszont 31 éves meglett “férfi” létedre színen ezen az értelmi szinten vagy, ami valljuk be, elég durva."
Én már azzal is vitatkoznék, hogy ez kb a korának megfelelő szintnek felelne meg és nem az alattinak. Vannak ennél sokkal normálisabb 17 évesek, pláne hogy jó részük még csak nemi életet sem él, max azok akik kapcsolatban vannak, na meg az ilyen verebek, mint amiről a kérdező is írt.
#14
A “kislány” korához képest koravén ez alatt azt értem hogy a barátnői is +30-40 évesek és azt mondta hogy azért volt ennyi pasival mert nem akart idősebb pasit magának soha de a saját korosztályában nem találta meg a megfelelő érett partnert. Én se ugrottam bele a kapcsolatba egyből pont ezért mert 14 év van köztünk de tényleg jól érezzük magunkat és tényleg érettebb a korához és nem csak testileg de szellemileg is. Az anyukajat is kerdeztem mit szól ehhez hogy mi így és ő is csak azt tudta mondani hogy azért az eggyert nem csodálkozik mert a lánya ténylegesen érettebb a koránál és sose talált magának megfelelő partnert mert mindegyik még túl gyerekes volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!