Mártírkodásnak számít ez a viselkedés?

A barátomról lenne szó. Nagyon sokszor azon kapom magam, hogy felidegesit.

Mondok példákat, hogy milyen esetben leszek ideges. Felhív telefonon es kérdezi mizu? Elmeselem azutan o is, hogy vele mi. Elhallgatunk majd a semmiből mondja “valami baj van?” Mondom neki, hogy nincs, miért lenne? Majd mondja “fura vagy”.

Ilyenkor mar kezdek ideges lenni, hogy magyarázni kell, hogy nincs semmi..(mivel ez nem egyszerű es nem elso eset tőle, es mar sokszor elmagyaraztam nincs bajom, ha lenne mondanám)

Masik, beszélgetünk es pl azt mondom szeretem a nutellat. Amire o azt válaszolja, jó de nem mindenki szereti. Mire en nézek és kérdem jó, de ez most miért szamit? Mire az o valasza “mar ezt sem lehet mondani? Semmi nem jó?” ekkor kezdhetek megint magyarazkodni, hogy nem mondtam ilyet stb es sokszor akar ez vitaig fajul, mert tovabb mondja, hogy “jol van neki rossz a mukodese, semmi nem jo stb”.

Ugyanez tortenik, ha szolok valamiert ritkán, pl keveset jarunk el, eljárhatnánk többet. Majd valasza “szoval neked van bajod velem igaz? Ezt miota tartod magadban? Ilyen rossz a mukodesem? Ilyen rossz velem?”

Rengeteg ilyen példa van es baromira idegesít ez a viselkedese. Elfaradtam a folyamatos magyarázkodásba, hogy nem nincs vele semmi baj, hogyha mondok valamit azt nem azert mondom, mert ilyen vagy olyan baj lenne vele..

En azt gondolom ez egy folyamatos martirkodas a reszerol. De az is lehet en vagyok az ideggyenge? Oszinten szólva en azelőtt mindig is egy birkaturelmu ember voltam es nagyon ritkan voltam ideges..