Honnét tudod, hogy válni kell vagy csak depressziós vagy esetleg csak egy átmeneti hullámvölgyről van-e szó?

Ez engem is érdekelne. Hogy honnan lehet tudni, hogy még mindig csak hullámvölgy, vagy már nem az, már lépésre megérett helyzet.

Mert az van mikor kevés, hogy szeretem a másikat. Ha egyszerűen nem tudunk együtt élni. Ha szinte állandósulnak a súrlódások, a viták. Cseszhetem, hogy egyébként én szeretem.

Amikor már annyira irritál a másik fél (minden téren), hogy azt érzed hogy egyedül is jobb mint vele. Van aki addig vár amíg undor kapja el a másik fél érintésétől stb.

Ott már egyértelmű hogy az nem csak egy hullámvölgy.

#3: de jo, hogy ezt igy megfogalmaztad.

Jo lett volna, ha erre a kerdesre tudom a valaszt tinikoromban. Brutto 5 eves kapcsolat, 2 ev utan szakitas, fel ev se veled-se nelkuled, aztan ujra hivatalos lett, egy evig mukodott, majd megint szetmentunk de egyutt is voltunk meg nem is. Sosem tudtam, hol a hatar. Hogy hol van az a pont, ameddig meg erdemes tenni, es adjak bele mindent, ne dobjam el konnyen, es hol van az, amikor mar nyugodt szivvel mondhatom, en mindent megtettem. Nyilvan 16-21 eves kora kozott az ember ezt nem tudja esszel felmerni, mert tombolnak a hormonok. Mai fejjel talan azt mondanam, az elso szakitas utan hagyni kellett volna az egeszet, de akkor hiaba mondtak ezt a “nagyok, a felnottek” le se szartam, en jobban tudtam es mentem a sajat fejem utan. De ha meg nem jar vegig ezt a keserves utat, nem dobbenek ra egy csomo mindenre es nem tanulnek a hibaimbol.

Mindenesetre a legutolso szakitas ota eltelt mar 6 ev, az akkori volt baratom megnosult es gyereket varnak, en ferjhezmentem es szinten gyereket varok, szoval lenyegeben revbe ertunk, boldogok vagyunk mindketten.