Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lépjek tovább ezeken a sérelmeimen?
Mondd meg neki (de ne civakodással egybekötve), hogy Téged zavarnak az exeiről ejtett mondatai. Ha tényleg szakított velük, akkor előtted ne emlegesse őket, főleg ne akarjon Téged is hozzájuk mérni, hiszen azért szakítottak, mert valami nem stimmelt.
Ha nem változik meg, akkor szakíts, mert akkor ő náladnál "különbet" (másmilyent) keres.
Önbizalomhoány miatt tette, klletve lehet ő nem tudta feldolgozni tudat alatt, hogy Te valakivel olyan mély kapcsolatban voltál hogy összeházasodtatok, gyereketek lett. Talán ezzel akarta megmutatni hogy na nekem is volt ám ilyen olyan dolgom. Az meg hogy szidta őket, hát🤷♀️, előfordul, de nem szep dolog.
Az én párom is túl sokat mondott eleinte, amiről már nem akartam volna tudni. A figyelmem akarta felkelteni és féltékennyé tenni. Azóta voltak vitaink es elojott hogy nem tudok benne megbízni mert túl sok olyan tortenetet tudok aminek nem is kellene jelentenie semmit, de az én fejemben megszületett pár hülye gondolat és nekem is akkor mikor már befejezte tudatosult hogy mégis mi a fr*ncért kellett nekem ezt meg azt mondania. Harag volt bennem. 2 évig szingli voltam előtte és úgy ahogy Te is írtad, azt hittem ez amúgy teljesen oké amit csinál, nem sertodhetek meg.
Azota teljesen mas minden, nincs semmi hasonló és nagyon szeret, bánja hogy bunkó volt.
Sikerült elengednem a sérelmeket és arra koncentrálok hogy hogy járjak én is a kedvében és minél több közös pozitiv elmenyünk legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!