Van olyan körülmény, ami mellett elfogadható, hogy valaki így beszéljen a párjával?

Egészségügyi állapot (sokszor átnyúl az életveszélyes zónába - brutál magas vérnyomás, majd' felrobban a feje a fájdalomtól, nagy esély a rákra... ezeken dolgozunk, de lassú a gyógyulás), stressz, és ezek együttes halmaza. Tegnap este is volt egy vitánk.

Én december végén végig itthon voltam, és tegnap is kötelező szabim volt. Ő többször bement, tegnap is.

Azt hitte, hogy ezen a héten végig szabadságon leszek, ma reggel mondtam, hogy nem (Szóltam korábban, de nem volt meg neki. Sebaj, én még rosszabb vagyok az ilyen dátumokkal)

Mivel azt hitte, hogy én itthon maradok, csak magának csomagolt kaját. Semmi gond, van kezem, megoldom magamnak (ő előbb indul mint én)

Már bent voltam, amikor rám írt Messengeren, hogy ha tudta volna hogy ma dolgozom, akkor pakolt volna nekem is ebédet.

Csak annyit írtam, hogy "semmi gond" (mert tényleg nem szakad le a kezem, és teljesen érthető, hogy azt hitte, nekem nem kell. Nem akartam ragozni)

Erre visszaír, hogy "Hát persze, hogy semmi gond, nem tudtam hogy dolgozol, csak szóltam. Nem kell a kib*szott megerősítésed olyasmin, ami nem az én hibám"

Itt azért beszúrnám, hogy nagyon bántalmazó (szóbeli és fizikai) családból származik, sokszor volt hibáztatva, akkor is ha nem tehetett róla. Én nem szoktam hibáztatni, de néha annak vesz ezt-azt, de itt nem gondoltam volna, hogy egy sima "semmi gond" így félreérthető

Nagyon érlelődik bennem a szakítás gondolata, mert sokszor görcsben van a gyomrom. Másrészt tudom, hogy nem poénból csinálja, szarul van, és árulásnak éreznék otthagyni egy beteg embert. Meg persze szeretem, mindezek ellenére, és jót akarok neki.