Miért szól rám? Lelki oka lehet ennek?

Sziasztok

Egyszerűen nem értem a páromat. Én nyitott ember vagyok, ő pedig elég zárkózott, nem egy nagy dumagép, elég nehezen tud megnyílni. Ezt a dolgot egy-egy baràti összejövetel alkalmàval, pár pohár alkohol oldja, vagy ha nem buli van (egyébként nagyon ritkán iszik), akkor csak a nagyon közeli barátok társaságában képes oldottabb lenni. Nem is ezzel van a baj, hiszen így ismertem meg, sosem tettem volna megjegyzést neki, hiszen nem vagyunk egyformák és így szeretem, ahogy van.

Viszont: azt látom rajta, hogy a nyitottabb embereket kedveli. Sokat tud velük nevetni, ha viccelődnek, magukat adjàk, esetleg harsànyak is néha. Én is ilyen vagyok, szeretek poénkodni, szeretem a társaságot, a beszélgetéseket, a jó kedvet, a közvetlen emberek társaságát, de....itt jön a de. Ha össze jövünk a baràtainkkal, engem mindig leszól a pàrom a többiek előtt. Az én megnyilvànulàsaimra mindig van megjegyzése, az nem vicces és nem szórakoztató amit én mondok, vagy csak épp cinikusan hozzá fűz pár gondolatot. Nekem ez borzalmasan rosszul esik. Olyankor mindig tartom magam mások előtt, de nekem ez annyira fáj, hiszen így ismert meg, így szeretett belém, így vagyunk már több mint 10 éve egy pár. Többször is mondtam már neki, hogy szeretném ha nem visekedne így mások előtt velem. Miért csinálhatja ezt? Lehet ennek valami mélyebb oka, pszichológiai hàttere?

Mikor összejöttünk anno, nem volt ilyen velem, csak idővel kezdte ezt el és úgy érzem teljesen meggyilkol belülről, nem lehetek önmagam, mert mindig rám szól, leolt. Sok barátom van, sok embert ismerek, úgy vélem, kedvelnek a társasàgomban lenni, komoly vagy könnyed témàkról is beszélgetni, nevetni, akár sírni. Nyitott, beszédes lány vagyok, de mindig is az voltam. Bár már lassan inkább kétszer meggondolom mit mondok...