Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most melyik lehet az igazság...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most melyik lehet az igazság és melyik a hazugság? Flörtölt vele?

Figyelt kérdés

Barátomról tudni kell, hogy nem egy nagy csajozógép, elég bátortalan, én vagyok az első barátnője (19 volt amikor összejöttünk) és félénk volt, nem is ő kezdeményezett. Van egy lány csoporttársa az egyetemen akivel egész jóban van. Mesélte nekem egyik nap, hogy kivágott felsőben jött órára, és látszott a melltartója, amire a barátom meg is szólalt, hogy "hmm fekete". Mondta a lány, hogy látom tetszik a felsőm. Barátom meg, hogy igen, hordhatnád gyakrabban is, erre a lány másnap is abban ment. Én csak néztem, hogy ez mi, ez azért átlép egy határt nálam. De nem akartam féltékeny pi.csának tűnni, ezért akkor inkább magamba fojtottam. Több héttel később mondtam csak neki, hogy ez nagyon zavart engem, mert ennyi idő után sem tudtam túltenni magam. Erre meg csak néz a barátom, hogy miről beszélek, én kinézem belőle, hogy ő flörtöl bárkivel is, miközben engem sem mert megszólítani. És hogy csak viccből modnta ezt, nem történt meg, csak annyi volt, hogy tényleg kivágott felsőben ment a csaj.


Melyik verzió lehet az igaz?


2023. dec. 18. 10:55
 1/8 anonim ***** válasza:
72%

Szerintem ne játssz gondolatrendőrséget. Ebben nincs semmi különös.

Viszont az is igaz, hogy ha valami téged zavar, azt meg kell beszélni. Ha normális hangnemben tálalod, nem fogsz féltékenykedő P-nek tűnni.


40N

2023. dec. 18. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
79%

" De nem akartam féltékeny pi.csának tűnni, ezért akkor inkább magamba fojtottam. "


Látom, jól be vagy idomítva... Elég szomorú.


Majd idősödsz, érsz és remélhetőleg eljön a pillanat, amikor egy ilyenért csuklóból kivágod a francba a pasit, és nem fog érdekelni, akármilyen beteg, féltékenym hisztis akármilyen trágár dolognak hord el, hanem mosolyogva mész tovább.

2023. dec. 18. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
34%
Vagy bízol benne, vagy nem. "Mesélte nekem" - ha érdekelte volna, nem mesélte volna el. Már nem is emlékszik rá. Miért nem bízol benne és magadban? Ha nincs baj, ne csinálj!
2023. dec. 18. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
28%
Szerintem ebben nincs semmi, baráti hülyülés
2023. dec. 18. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
50%
Ez flört volt és flörtölnek is, hülyének néz, hamarosan megcsal és lecserél.
2023. dec. 18. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
57%

Hát van baj rendesen... Nyugi kérdező, nem nálatok, hanem itt az oldalon a fejekben!


Szóval adott egy bátortalan srác akinek esze ágában sem lenne megcsalni, csak tesz egy suta megjegyzést egy nőre öntudatlanul, aki másnap ezen felbuzdulva még adja alá a lovat. Kérdező, szerintem beszéld meg a pároddal normális emberek módjára hogy ez neked nem esett jól, mi a baj ezzel az egésszel, és akkor ha szeret, fel fog hagyni az ilyen hülye viselkedéssel. Ismerem ezt a típust, szinte biztosra tudom hogy nem rosszból tette amit. El se mondta volna, ha valóban másokra kacsingatós hátsó szándék lett volna mögötte.


De amit az oldalon leművelnek sokan nők, az valami szánalmas és félelmetesen rosszindulatú is egyben. Pont a napokban volt egy kérdés, a többség kihozta hogy még a flört se rossz dolog, játékos flört, nem kell belelátni semmit. A legtöbb kommentelő aki a céltalan flörtölést védte, nő volt. Erre most rakat frusztrált nő nekiáll deliriálni hogy a kérdező be van idomítva már, férfielnyomás van, kidobni a párját ilyen jelentéktelen dolgokért szó nélkül, hülyének néz, megcsal. Értem én, mindenféle sérült ember összeverődik itt, a saját komplexusait és korábbi traumáit felnagyítja, de komolyan, ti normálisak vagytok??? Ezért akarnátok hogy mások szakítsanak? Csúcsra jár a rosszindulat és elmebaj itt sokaknál azt látom. Ja és le lehet pontozni mint a többi válasszal is tettétek. Mivel férfi, nyilván egy elvetemült hazudozó rosszindulatú ösztönállat lehet ez is kizárólag, csak mert ti azt mondjátok. Elképesztő már ez az egész komolyan... Nem is értem hogy vagytok képesek tükörbe nézni. Bár valószínű úgy, hogy annyira belelovaltátok magatokat ebbe a sok álfeminista sületlenségbe, hogy valóságnak sőt segítő szándéknak élitek meg. Hát a pofám leszakad komolyan!

2023. dec. 18. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
62%

"öntudatlanul"


Öntudatlanul... :D Ebben az esetben kérelmezni kéne a gyámság alá helyezést.

2023. dec. 18. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

2.

"Majd idősödsz, érsz és remélhetőleg eljön a pillanat, amikor egy ilyenért csuklóból kivágod a francba a pasit,"


Fogadd meg amit a 2. tanácsolt és le élheted az életed 5-8 macska társaságában.

2023. dec. 20. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!