Hol van a határ aközött, hogy küzdünk egy kapcsolat megjavításáért és kapcsolatfüggésből benne maradunk egy toxikus kapcsolatban?

1-es, ebben az értelemben aki szeretne JÓL FUNKCIONÁLÓ párkapcsolatban élni, az mind kapcsolatfüggőnek bélyegezhető. Az önkritika hasznos dolog tud lenni, mert amíg önmagadat kell motiválnod valamire, addig jó a hurráoptimizmus (ott sem a végsőkig, mert sportban is le lehet sérülni és tönkre lehet tenni a testedet vagy tanulásban/szorgalomban kiégni), de amint bejön a képbe egy másik fél, aki a döntőbíró szerepében van, hiheted magad te kicsi helikopternek is, ő csak egy aranyos kis lúzert fog látni, aki helikopternek képzeli magát.

Az évek során a bölcsebb, tudatosabb ember elgondolkodik rajta, hogy mik a hátrányai párkapcsolati szempontból, mind külsőt tekintve (ami persze relatív, de annyira mégsem), mind bizonyos személyiségjegyeket, amikre magasabb fokú önismeret után rájött, hogy az ő maga, ezért nem akar szabadulni tőle, nem akarja "megjavítani" ezeket a tulajdonságait, akkor sem, ha a többség másképp gondolkodik. És végül az egzisztencia, anyagi helyzet, ami elsősorban hozott anyag, családi háttér eredménye, másodsorban az, hogy te magad mit teszel bele az életedben ezen a területen és ismét visszakanyarodtunk a személyiséghez. Aki nem egy pénzhajhász alkat, az emiatt is hátrányt szenved. Mert egy jó családból származó művészlélek elkaristol a családi hátteréből származó passzív jövedelmével valahogyan akár munka nélkül, addig enélkül nem elég, hogy valószínűleg életed végéig olyan munkákból kell fenntartanod magad, aki nem te vagy, életidegen tőled, de azért kapsz pénzt, de még az egzisztenciális kilátástalansággal is újra és újra meg kell küzdened.

Összefoglalva tehát, nem árt, ha tisztában vagyunk önmagunkkal, tulajdonságainkkal, erősségeinkkel, gyengeségeinkkel és hogy mit akarunk az élettől, de már az is hasznos tud lenni, hogy mi az, amit biztosan nem.