Teljesen ráment a kapcsolatom arra, hogy a barátom rendszeresen maszturbál. Halott ügy? Ki lehet gyógyulni ebből a függőségből?

Sokáig vártam, hogy javuljon a helyzet. Odáig jutottunk el, hogy fűt-fát megígért, mert nem akar elveszíteni, sírt, könyörgött, hogy változtat csak ne menjek.

Annyit értem el, hogy már nem veszem észre, ha csinálta (vagy kevésbé konkrét jelek vannak, mint eddig), de biztos vagyok benne, hogy most is ez a helyzet. Főleg, mert borzasztó ritka a szex, 2-3 hetente, de kétszer is előfordult már, hogy eltelt egy hónap. Ez ritkább, mint amikor "lebukott", akkor azért hetente-kéthetente volt szex. A legrosszabb, hogy teljesen hülyének néz, betegnek állít be, hogy folyamatosan ezzel foglalkozom. Sajnos azonban nem tudok mással. A problémám nem az önkielégítése, természetesen elfogadom, ha ez előfordul. A probléma az, hogy erre teljes mértékben ráment a szexuális életünk, és hiába jó minden más, ha ez nem. Depressziósnak érzem magam emiatt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a helyzet olyan szinten lerombolta az önbizalmam, hogy bevallom, semmit sem kezdeményezek már nála. Mások szerint szép, csinos nő vagyok, magamról is érzem, hogy nem velem lehet gond, mégis leépített.

Úgy érzem, feladtam. Szeretem őt, de ehhez nagyon fiatal vagyok. Mást mond, mint amit csinál. A szavaival azt mondja, leszokik, változik, mert én vagyok neki a legfontosabb, de semmi javulás nincsen. Már ő sem bírja a folyamatos ellenőrizgetésemet, persze leszokni, ahogy látom, nem bír. Kérdés, egyáltalán miért szokott rá. Nyilván ha én nem vagyok neki elég jó, ez a tudat is rossz érzés.

Az a típus vagyok, aki kitart a végsőkig. A kérdésem tehát: van értelme egyáltalán ennek az egésznek? Így leírva elég reményvesztettnek tűnik, de hátha van más tapasztalat.

Amennyire észrevettem, pornót nem néz, illetve nagyon ritkán, tehát nem arra van ráfüggve, hanem simán az önkielégítésre.