Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mennyire probléma nem előre tervezni?
Párommal nem régóta vagyunk együtt (4 hónap), mindketten harmincasok vagyunk. Mostanság néha összekapunk azon, hogy én szeretek előre tervezni, ő viszont nem foglalkozik ilyen dolgokkal. Én úgy nőttem fel, hogy a szüleim mindig előre gondolkodtak, így nem is voltak nagy gondok, ő viszont nem ezt látta otthon. Ilyenekre gondolok, hogy mi lesz a szülőkkel ha majd segíteni kell nekik, én leülök apámmal erről beszélni, ő szóba se hozza az anyjával ezt (elváltak a szülei). Kérdezem, hogy hogyan akar gyereket vállalni, ha van egy hőn imádott kutyája az anyjával a házban (ugyanabban a városban), amihez kétnaponta kijár. Erre is jön a hiszti, "jaj, nem tudom". Nekem ez a halálom ez a "nem tudom", meg a "majd ha oda jutunk, akkor foglalkozunk vele". Nekem folyamatosan pörög az agyam a lakásfelújításon is, ő rám hagyja a dolgot, csináljam én, az én lakásom. Nem szeretem azt, amikor beüt a szar és hirtelen nem tud mihez kapni az ember, mert nem elég felkészült. Persze értem, hogy nem lehet mindenre felkészülni, de érdemes körülnézni és aszerint alakítani a dolgainkat (szerintem). Még egy példa, a konyhai régi faablak a legutóbbi viharban félig kiszakadt és vártam bő egy hónapot, hogy hátha akar vele kezdeni valamit, de nem "jó ez még így", legalább szólt volna, én intézem ezt is.
Azon is meghökkentem, mikor elmondta mennyit keres (nettó 4-500 közt), de kanyi fityingje sincs félretéve, magyarul a legkisebb mértékben sem tekint előre, persze álmai vannak, hogy ezt meg azt kéne venni. Szerintetek működhet e egy kapcsolat úgy, hogy csak az egyik fél hajlandó tervezni az életünket? De kérdezhetném azt is, hogy összejönnétek egy ilyen emberrel?
Szerintem te az én barátom vagy! 🤣
Viccet félre téve, hasonló helyzetben voltam sokáig csak a másik oldalról. Finoman próbált meg rávezetni ezekre a párom és biztosan nem fogok olyan “tetvező” lenni soha mint ő viszont fontos nekem hogy komfortosan érezze magát a kapcsolatban ezért figyelek már ezekre és hajlandó vagyok belemenni az ilyen témákba de ez mindig is az ő feladata lesz én rá támaszkodom a terveinkben. Lehet neki is szüksége van rá csak nem tudja hogy kell csinálni vagy elkezdeni. Szerintem ne agresszívan kezeld hanem beszélj arról neki h mennyire fontos ez neked és ha nem hajlandó változtatni akkor ne erőltesd, ha nem megy engedd el. Folyamatos konfliktusok lesznek ha ebben nem tudsz engedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!