Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A legjobb barátom bevallotta h szerelmes belém, mit tegyek?
Alapból úgy indult anno pár éve a barátságunk, hogy ő bepróbálkozott nálam, de én visszautasítottam. Nem bunkóztam, kedvesen de határozottan megmondtam neki, hogy én nem úgy nézek rá, ahogy ő rám és később sem fogom ezt máshogy gondolni. Aztán valahogy barátok lettünk és idővel egymás legjobb barátai. Nemsokkal utánam ő belebolondult egy csajba, akibe tényleg nagyon szerelmes volt de ő nem akart tőle semmit. Közben volt több barátnője is, komoly kapcsolata is. Lényeg hogy én abban a hitben voltam, hogy ő nem érez már semmit irántam. Erre nemrég bevallotta, hogy ő tulajdonképpen még mindig ugyanúgy érez irántam, de ugyanakkor a legjobb barátja is vagyok és tudja hogy mindig számíthat rám meg minden és nem akart próbálkozni, mert nem akar elveszíteni mint barátot. Azt is mondta h ne érezzem emiatt rosszul magam ez az ő baja, ne foglalkozzak vele.
De én sajnálom szegényt, mert tudom h egyikünk se hibás ebben a dologban. Én nem bátorítottam őt soha, és ő se tehet arról h hogyan érez. Mégis kicsit rosszul érzem magam emiatt az egész miatt. Mit kéne tennem?
19/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
vegyél neki guminőt a Te arcképeddel
Viccet félre téve ez nehéz dolog,sok mindent szerintem nem tudsz tenni,mivel mondtad h nem szeretnél töle semmit,viszont ha bármi olyat teszel akkor félre értheti és azt gondolhatja h mégis van rá esély..szval konkrétan én sem tudom:/
Én is ilyen helyzetben vagyok mint a srác,csak annyi különbséggel h a leányzó még nem tudja a dolgot:)de holnap elmondom neki,és ha mi is ugyan így járunk megkérdezem töle h ő mit lehet ilyenkor tenni;)
Sok sikert! Remélem te nem jársz így, mint mi!
Nálunk ez a félreérthető viselkedés-dolog nem igazán olyasmi amitől tartanom kellene. ő magam mondta, hogy nem keltettem benne úgymond felesleges reményeket, mert nem voltam félreérthető vele soha. Meg megbeszéltük most is, hogy nagyon szeretem őt , de nem úgy és ezzel nem tudok mit kezdeni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!