Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek szeret vagy szeretett egyáltalán?
Mai nap kicsit össze-vissza kavarognak a gondolataim..
A mai nap annyi volt,hogy elmentem a párom elé, ahogy végez munkába, majd mentünk hazafele (buszhoz) de volt addig 1óránk mire indult, mert sajnos így ér be a vonat, hogy pont lekéssük és várhatunk a másikra.
A párom elkezdett inni (sajnos rossz szokása mert nem bírja az alkoholt) és közöltem is vele, hogy ez nem lesz oké, be fog rúgni vagy talán már be is van, tudja jól hogy zavar, de csak azért is ivott és mondtam neki hogy válasszon a pia vagy én? Erre elsétált majd visszajött semmi választ adva hogy menjünk a buszhoz, aztán ott mondtam neki hogy így nem oké ha lejön hozzám, ne igyon stb stb és megsértődött majd ott hagyott és csak annyit mondott utoljára, hogy "én nem hagyom őt szórakozni" és így egyedül jöttem haza.. amit tudni kell, hogy lassan 5 éve vagyunk együtt, nem lakunk együtt
De szerintetek ez egyértelmű válasz hogy le vagyok "sz*rva" úgymond? 19/L
Természetesen volt már olyan is többször is hogy olyat csinált ami tudja hogy zavar engem, aztán pedig én vagyok a komoly, fapofa akinek nincsenek barátai és nem tud szórakozni, szerinte..
Első kapcsolatom egyébként
Nektek mi a véleményetek..?
Elbizonytalanodott, kiábrándult.
Nem kizárt, hogy egy másik hölgy nyerte meg a szívét. Esetleg neked sem bír ellenállni és szélmalomharcot vív.
Alternatíva lehet, ha felajánlasz neki alkoholmentes folyadékot. Őrlődés, bánkódás, döntésképtelenség van a viselkedése hátterében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!