Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan sértődik meg a férjem?
A férjem volt az a férfi, akire mindig is azt mondtam, hogy kivétel, más mint a többi ès maximális volt a bizalmam.
Aztán egyszercsak azon kaptam, hogy míg én a konyhában voltam, ő verte magának valami instapi$ára. Mint az előzményeiből kiderült kb az összes közösségi oldala tele volt ilyen nőkkel, nem követte de az ajánlásoknál csupa ilyen nőt dobott fel. Engem ez egy kisebb sokként ért… nem a maszturbációval van a bajom, sem a pornóval, ha épp úgy van, hogy nem tudunk együtt lenni tőlem nézhette. De így, hogy miközben én otthon vagyok és inkább azt választja számomra nagy csalódás és kiábrándító. Mindezt úgy, hogy nem vagyok egy fejfájós alkat aki csak havi egyszer akarja… ugyanúgy szeretem csinálni és vetek be újdonságokat néha, csúnya sem vagyok. Jó ideje csak heti egyszer akarta, de hiába kérdeztem csak annyi volt a válasz, hogy a munka, a fáradtság, stressz stb és én elfogadtam hogy ennyi a libidója. De hogy közben ezekre van igénye az nem volt benne!?
És nem egy “macsómennel” jöttem össze a pénzéért, nesze nekem… direkt nem néztem sem a külsőségeket, sem a pénzt, még autója sem volt mikor össze jöttünk, mindent szépen ketten építettünk fel, mert azt néztem milyen ember ő és hogy bánik velem….
Szóval ez eléggé mély sebet hagyott bennem de próbáltuk rendezni és elválni sem akartam ennyi miatt de néha még eszembe jut és muszáj az orra alá dörgölnöm mennyire sértő volt. Pl küldött a barátnőm egy képet amin egy férfi szobor volt és a töke helyén agyat ábrázolt én meg mutattam neki, hogy így működik ez nálatok ugye? Vérig sértődött és kb egész nap nem szólt hozzám… mert hogy én hogy merészelem olyannak látni.
Szerintetek ezek után jogosan sértődik meg pont ő?
27n
“Nehogy jól érezze magát a pasi a kapcsolatban”
És a nő miért nem érezheti jól magát ?🙃🙂🙃🙂 igaz az le van sarva egy nővel hogy bánnak, hogy érzi magát, minden csak a pasinak legyen patent mert lógó van a lába közt…
Kérdező.. változtatott? Csinálja még ezeket? Nagyon zavar? Megérti? Változtatott is? Vagy megérti de lesarja, és csinálja tovább mert neki így jó? Ha utóbbi és neked meg nem jó, ő ezzel nem foglalkozik csak annyira hogy jaj de sajnálja a szemedben amúgy tettileg 0 változás hagyd ott a pí***ba…
Ha nem változtat, te durcázol ő lesz***ja.. te nem lépsz ki a kapcsolatból csak sz*rabb lesz… legfőképp neked!
Köszi a válaszokat.
Igen az ő “bánásmódjában” változott, hogy kevesebb intim kapcsolatot létesít velem. És kb 99% hogy emiatt, mióta ezeket nézi gyakran. Szerintem ez minden nőnek sértő lenne, nehezen rendezem le magamban is. Belátta, sajnálja ki is törölt két appot, azóta nem láttam hogy csinálta volna de a nyoma még bennem van. És igen én is ugyanúgy szeretném jól érezni magam a kapcsolatban, mint ő, ami tőlem telt úgy érzem mindent megtettem hogy jól működjön és ne szenvedjen hiányt, de ha ilyen “viszonzást” kapok nem tudok ugyanolyan szerető maradni vele szemben…
Hadd írjak le néhány tényt:
- Nem minden nőnek sértő az amit ő csinált.
- Neked nem kell semmit sem elrendezni.
- Nem azért kevesebb az intimitás köztetek, mert ő más nőket néz.
- Az hogy megmondod neki, hogy mit csinálhat az nem kapcsolat.
Azt javaslom, hogy erre a helyzetre tekints rá máshogy. Ez alatt többek között azt értem, hogy:
- ez egy kapcsolati válság, amit nektek kettőtöknek kell(ene) megoldani. Ha ezen nem sikerül túl jutni és szétmentek, akkor borítékolhatóan a következő kapcsolatodnak is előbb-utóbb vége lesz, mert ezt objektíve nézve nem tragédia, sőt.
- meg kell(ene) érteni, hogy ő vele most mi is történik pontosan, ami miatt elindult ebbe az irányba. Ezzel is mélyül a kapcsolat közöttetek feltéve persze, ha van egyáltalán akarat.
- meg kell(ene) érteni, hogy veled mit történt. Az hogy ő más nőket nézeget, simán lehet, hogy ebben neked is részed volt. (Azért az gyanús, hogy most ezzel folyamatosan a vérét szívod és teljesen sarokba szorítod őt. BTW ezzel egy ördögi kört indítottál el nála, aminek a vége 99%-ban a szakítás lesz.) Mert a dolgok főleg egy kapcsolatban nem önmaguktól alakulnak ki. Erre kiváló példa a megcsalás, amiben mindkét fél ugyanúgy hibás.
Ezzel picit tovább megyek, de vannak dolgok egy kapcsolatban, amin nem lehet változtatni. Vagy elfogadod, vagy elmész. Az utóbbi veszélyes kaput nyit ki, mert akkor a következő kapcsolatodban is az első döccenőnél véget ér?!
UI: annyira dühítő az, hogy a legtöbb emberi konfliktus ki sem alakulna, ha kevésbé lennének önérzetesek az emberek.
13# :)
Had írjak le néhány tényt:
-te feltételezem egy incel vagy.
-egy párkapcsolatban már az elején kiderülnek a másik határai, és ha tisztelet van a másik iránt akkor nem bántja meg tudatosan vele a párját!
-abban igazad van nem a kérdezőnek kellett volna el rendeznie hanem a szüleinek megtanítani hogy bánunk a másikkal.. de ha már így alakult valakinek meg kell húznia a határait, mert feltételesen a másik sz*rik rá..
-ez a feltételezésed hogy nem azért kevesebb a szex mert ilyeneket néz, elárulom kevés tapasztalatod lehet, és mindenki máshogyan működik, a pornó és egyéb ilyen/olyan tevékenységeknek igenis vannak árnyoldalai!! Nem mellesleg te nem ismered a kérdező párját hogy ilyent kinyilváníts!
Azt javaslom tekints rá máshogy, persze! Mert a férfiaknak aranyból van és még a nő könyörögjön mert az úgy f*sza.. fel kell hogy világosítsalak a nőnek nem k*ss a neve a párkapcsolatban.
Nem tragédia, még meg is kellett volna tapsolni a szex nélküli beállítottságú sokkal szexi nálad minden egyéb nő.. akikre lenne kedve, a párját a meg nem, az teljesen normális :)) hát ez szomorú
Ja és a kedvenc részem, hibáztassuk a kérdezőt, feltételezem nem is olvastad el amit kiírt, én nem másolom be mégegyszer… ő megtett mindent nem finnyás…
A megcsalásban mindkét fél hibás? Röhög a vakbelem… szóval arról is a nő tehet ha nem tudja a kedves a gatyában tartani🤣🤣
14-es.
"-egy párkapcsolatban már az elején kiderülnek a másik határai, és ha tisztelet van a másik iránt akkor nem bántja meg tudatosan vele a párját!"
Ez nagyon nem igaz. Úgy derülnek ki a határok ahogy mélyül a kapcsolat. A kérdező párja a leírás alapján nem tudatosan akarta megbántani a párját.
"-ez a feltételezésed hogy nem azért kevesebb a szex mert ilyeneket néz, elárulom kevés tapasztalatod lehet, és mindenki máshogyan működik, a pornó és egyéb ilyen/olyan tevékenységeknek igenis vannak árnyoldalai!! Nem mellesleg te nem ismered a kérdező párját hogy ilyent kinyilváníts!"
Egészen pontosan úgy szólt, hogy: "Nem azért kevesebb az intimitás köztetek, mert ő más nőket néz." vagyis van valami kimondatlan - és vélelmezhetően nem tudatos - dolog az egész mögött. Ha már említetted a nevelést, akkor könnyen lehet, hogy pont arra vezethető vissza, hogy ezeket a problémákat nem mondhatta el a másiknak gyerekkorában és ezt hozza magával a felnőtt életbe.
A többi pontodra nem tudok érdemben válaszolni, mert egy halom feltételezésre alapú fröcsögés.
Hmm incel lennék?! 13 éve élek együtt a feleségemmel.
33F
egy párkapcsolatban már az elején kiderülnek a másik határai, és ha tisztelet van a másik iránt akkor nem bántja meg tudatosan vele a párját!"
Az ellenkező neműekre értettem, mit szabad mit nem, az elején kiderül kinek milyen az ingerküszöbe, persze hogy nem minden elsőre derül ki, de ez igen!
Persze hogy nem tudsz érdemben válaszolni mert igazam van, és nem tudod elfogadni, de semmi gond :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!