Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik voltak már párterápián, azok eltudnák mesélni, hogy hogyan ment a dolog? (hosszú)
A barátnőmmel öt éve vagyunk együtt, és nagyon sok rossz életeseményen vagyunk már túl. Az életkörülményeink nagyon rossz hatással voltak az eddigi kapcsolatunkra.
Sajnos történt egy érzelmi megcsalás a barátnőm részéről.
Miután kiderült, brutális mennyiségű probléma tört felszínre, hosszú hónapokig csak azt beszéltük, hogy mi vezetett ide, honnan jöhetett a probléma stb.
Megfejtettük, hogy minden bizonnyal gyermekkorban történt valami nálunk, ami így alakította a dolgokat.
Engem nagyon sokat bántalmaztak fizikailag és lelkileg, felnőtt koromra meg azt hoztam, amit kaptam gyerekként, tehát a barátnőmet bántalmaztam. Fizikailag nem, de lelkileg brutális sebeket ejtettem rajta. Ez azért jöhetett, mert gyerekként ezt láttam, ezt tapasztaltam, hogy bántalmaznak, így lehetséges, hogy ezért maradt bennem ez a séma/sablon, hogy ez a normális, és ezt kell adnom egy kapcsolatban.
A barátnőm részéről pedig szintén gyermekkorban történt valami, mivel őt úgymond "elhagyták" a szülei tinédzser korában, és egyedül élt kb kiszolgáltatva. Ebből neki kötődési zavarai, beteges konfliktus kerülése lett, önbizalom hiánya, amiből adódik az, hogy mindig ferdít, hazudik és ez miatt nagyon sok veszekedés jön fel a kapcsolatunkban. Nálam a bizalom alapból nehéz volt mindig is, de most így, hogy ő érzelmileg totálisan megcsalt fél éven keresztül egy netes tavkapcsolatban, így most a bizalom az teljesen elveszett belőlem iránta.
A betegségem pedig csak körforgásként kering bennem, mikor átlendülök a borderline és bipoláris zavar mély szakaszán, nyitok felé, de jön újra a mély szakasz.
Kb 4-5 hónapja beszéljük a dolgokat, rengeteg mindent megbeszéltünk, átbeszéltünk, kibeszéltünk, rájöttünk arra, hogy mindkettőnknek vannak lelki problémái. Nekem minden bizonnyal bipoláris és borderline személyiségzavarom van. A barátnőmnek meg kötődési problémái vannak. Olyan szinten megfejtettük magunkat a 4-5 hónap alatt, hogy attól tartok, hogy egy párterapeuta már nem fog tudni újat mondani.
Megbeszéltük, hogy a sérelmeket, problémákat el kell fogadnunk, el kell engednünk, a jövőbe kell tekintenünk, és számba venni azt, hogy a jövőben szerepel e a másik vagy sem, ennek tudatában ösztönöznünk kell egymást arra, hogy normálisan, elfogadóan álljunk a másik felé.
Én az évek alatt a bántalmazásommal teljesen tönkretettem a barátnőm önbizalmát, amiből az lett, hogy az intimitás teljesen határolt, korlátolt és zárt lett. Mivel megszűnt az intimitás, frusztrált lettem, mivel frusztrált lettem, már azért bántalmaztam mert nem kaptam úgymond intimitást, szexet, nem kezdeményezett, nem nyitott, idővel én is elkezdtem zárni és beleringattam magam abba, hogy ilyen egy kapcsolat, ő pedig pont ellentétesen működött, ő úgy volt vele, hogy lehet valahol valaki becsülné és megkapná azt a figyelmet, azt a vágyat amit én nem adtam meg neki. Az egész ilyen akció-reakció volt.
Számba vettük azt is, hogy a legjobb és legegyszerűbb az lenne ha szakítanánk, de nem tudjuk elengedni egymást sehogy sem.
Végül arra jutottunk, hogy kell egy pszichológus, de nem tudjuk, hogy hogy is megy ez, pl egy párterapeuta mit tudna mondani, tanácsolni stb.
Arra is gondoltunk, hogy külön-külön kellene pszichológushoz járnunk, de nem tudjuk, hogy melyik lenne a megfelelőbb.
Azt viszont vállalom, hogy a kezdet kezdetén, az első találkozásnál már rögtön elkezdtem leépíteni őt, minden bizonnyal nárcisztikus személyiségzavarom is van.
Úgy érzem, hogy ha ezeket mi ketten nem oldjuk meg, akkor ez sehogy sem fog megoldódni, mert az ebből a kapcsolatból, illetve a gyerekkorból adódó sérüléseket csak visszük tovább a következő kapcsolatba, ahol szintén kiütköznek majd ezek a lelki sérülések, és a séma/sablon folytatódik, aminek a vége az, hogy a kapcsolat kisiklik, tönkremegy.
Ő 27 éves, én 30 vagyok.
Valami tanács?
"lehet valahol valaki becsülné és megkapná azt a figyelmet, azt a vágyat amit én nem adtam meg neki"
Már nem működik a dolog köztetek. Az a kérdés, hogy akarjátok-e visszaépíteni? A sok sérülésnek és egymás közötti sértéseknek is megmarad a nyoma.
Szerintem annyira terhelt már érzelmileg ez a kapcsolat mindkettőtök részéről, hogy sohasem lenne meg a 100% bizalom és egészséges a kötődés.
Tanultatok mindketten magatokról és a másikról is annyit, hogy a következő kapcsoltaitokban ezt már felül tudjátok írni és fejlődni mások mellett mindenféle rossz szájíz nélkül.
Amúgy már nagyon sok helyen a fővárosban vannak ingyenes első ülések, ott tudna valami támpontot adni a doki, hogy párterápia vagy egyéni lenne számotokra megfelelő. Bár ha neked feltehetőleg személyiségzavarod van, akkor meg klinikai szakpszichológus vagy pszichiáter kellene.
"tehát a barátnőmet bántalmaztam. Fizikailag nem, de lelkileg brutális sebeket ejtettem rajta."
"Nálam a bizalom alapból nehéz volt mindig is, de most így, hogy ő érzelmileg totálisan megcsalt fél éven keresztül egy netes tavkapcsolatban, így most a bizalom az teljesen elveszett belőlem iránta."
ok okozat
Mivel bántalmaztad, ezzel védte meg magát.
Logika: Nem bántalmazod, nem csal meg érzelmileg.
Bántalmazod: Meg fogja magát védeni, nem tehet mást. Vagy szakít.
Más lehetőség nincs.
Ne bántalmazd, mert innen indul a dolog.
Párterápia=kuruzslás
Csak szólok, jobb ha tudjátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!