Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az összeköltözést várjam meg míg a pasi hozza fel?
Lassan 3 hónapja járok egy férfival. Mikor összejöttünk mondta hogy ő nem szeretne túl sokat várni majd az összeköltözéssel mert a volt bnőjével majdnem 2 év után költöztek össze és azt soknak tartja. Azt is mondta hogy azért túl korán sem szeretne mert elkapkodni sem szeretné a dolgokat.
Ő egy albérletben él 50 km-re tőlem, én pedig a szüleimmel egy háztartásban. Őt a munkája oda köti, engem nem köt sehova a munkám jelenleg, így akár oda is tudnék költözni hozzá.
1 hónap után én felhoztam a témát előljáróban, akkor elmondta az aggályait, azt hogy most nagyon keveset van otthon (ami igaz is mert több munkája is van és külföldi munkautazásai is) én pedig egyedül lennék folyton, távol az ismerőseimtől, fél hogy unatkoznék, nem érezném jól magam és mikor otthon találkozunk kb csak alszunk mire fáradtan hazaesik, semmi több. Érthető a nézőpontja, mert itt a szüleimmel vagyok, itt vannak a barátaim is, ott tényleg egyedül lennék, de bevállalnám. Így most elég keveset tudunk találkozni. Nem tudom felhozzam-e újra így a 3. hónaphoz közeledve vagy várjam meg míg ő hozakodik elő vele? Én az előző kapcsolataimban már rögtön pár hét után összeköltöztem. 30 fölött vagyunk, mindketten komoly kapcsolatra vágyunk akivel már családot lehet majd tervezni. Szerintem felesleges az időt húzni.
Az, hogy nem köt sehova a munkád jelenleg, azt jelenti, hogy nincs, vagy hogy bárhonnan végezhető?
Ha az előbbi, akkor lehet, hogy addig várni kellene az összeköltözéssel, míg az egyenesbe kerül.
Nekem ez azért kétesélyes, és én sem vagyok a híve az évekig csak járogatunk együttélés nélkül, elvégrelakva ismerszik meg az ember. Viszont a 2 év, meg az alig 3 hó, 50km távolság...van különbség!
50 km-re éltek egymástól, és alig 3 hónapja ismerkedtek, ami azért olyan sok találkozót, érdemi együtt töltött időt a távolság miatt nem jelenthetett, jóformán vadidegen emberek vagytok egymásnak. Ilyen kapcsolatért van mit felrúgnod otthon? Úgy értem, van munkád? Munkanélkülit én nem vennék a nyakamba, olyat sem, aki majd keres munkát, amikor már mellém telepedett. Ha otthonról végezhető munkád van, az más tészta. Miért a szüleiddel élsz, ha 30 plusszos vagy, miért nem önálló életvitelt tartasz fenn egyedülállóként, mint ő? Vanennek valami spéci oka? Mert ha nincs, én nem igazán díjaznám, ha ilyen hátterű partner akarná feldobni, hogy hozzám költözne.
Baromira látszik, hogy 3 hónapnyi ismeretség után azért akarnál hozzá költözni, mert menekülsz a szüleidtől. Megértem hogy szereted, de 3 hónap alatt egy embert alig lehet megismerni. Vannak akik be sem engednének a lakásukba, nem mernék rád hagyni a lakást, mert az sem tudja még 3 hónap alatt, hogy mennyire vagy megbízható (azt nem gondolnám hogy ellopnád a családi ezüstöt, na de azért ha nem ismerünk valakit elég jól, bármi történhet).
Egyszer én is össze akartam költözni valakivel akit már vagy 10 éve ismertem, bőven több is volt köztünk mint barátság. De ő sem engedte meg, pedig mi eléggé egy húron pendültünk igen sok témában. Neki a pénz volt az első és legfontosabb mindenek felett (sóher volt). Félreértés ne essék én dolgozni akartam, nem eltartatni magam.
Általában férfiak nagy százaléka azonnal leveszi hogy menekülsz otthonról, és ha nem szeret eléggé, esze ágában sem lesz segíteni neked ilyen téren.
Ahogy a #12-es is leírta, ez a valóság:
"Munkanélkülit én nem vennék a nyakamba, olyat sem, aki majd keres munkát, amikor már mellém telepedett"
Nagyon sok nő van aki így oldja meg hogy el tudjon otthonról költözni, és nagyon sok férfi is van aki ebben partner, de amelyik pasi egy kicsit is dörzsöltebb az rögtön leveszi, hogy ugyan lehet hogy szereted őt, de neked a lakhatásra is szükséged van azért mennél hozzá, ezért sietteted a történéseket.
A home office-os munka természetesen egész más kategória, de az sem 3 hónap ismeretség után.
És most nyugodtan le lehet pontozni, mert leírtam ezeket amit nem szabad kimondani.
30 felett ennyi sem megy? Hozzám a 21 éves bnőm simán beköltözött. Már csak azt vettem észre hogy ott lakik😂
Meg persze azzal tervezzél családot aki ha felhozod az összeköltözést egyből hárít😃😃😃😃😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!