Úgy érzem van még visszaút, csak a megoldást nem igazán tudom. Hogyan oldajuk meg?

Első válaszolónak:

Én tudom mit érzek, talán azt is tudom hogy Ő mit érez, valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy kicsit elfolytja az érzelmeit.

Diploma előtt áll nagy dolog, én tudok rá várni, de itt most nem erről van szó.

Két város között keresni egy 3.-at?

Jó ötletnek hangzik, de sajnos nem tudom megvalósítható e, én dolgozom Pesten, bejelentett állásom van, tehát van keresetem, neki is van pénze, igaz nem dolgozik, de a két pénzből úgy gondolom meglehetne oldani e dolgot, ha együtt lennénk, csak nem tudom miért nem lehetséges.

2. hozzászólónak:

Én sem érzem úgy hogy reménytelen, valahol inkább össze van zavarodva.

Most hétvégén beszélgettünk, igen őszintén, sok-sok kellemetlen kérdést tettünk fel, és nincs 3. személy, nem csalt meg, nem hazudott, azt mondta sosem fajult volna odáig a dolog, hogy ezt megtette volna, többre tartsa magát ahhoz, hogy oda áll elém és elmondja hogy ezt és ezt gondolja.

3 hét után is azt tudta mondani, hogy a távolság volt az ok.

Én sem nagyon tudom elhinni, de mivel mindketten tanulunk én mellette dolgozok is, és nem egy városba vagyunk, összeköltözést akartam szó is volt róla, de valakinek mindig utaznia kéne napi szinten, Ő szerintem ezt nem akarja elvárni a másiktól.

Diploma után sok minden történik ez így igaz, még nem tudja hova viszi őt az élet.

Tisztába vagyok vele, hogy ami volt a hétvégén ölelés, csók azzal reménykedni hagy, de sokszor nem én mentem, én igyekeztem magam a barátsághoz tartani, de legtöbbször Ő jött egy csókért, egy ölelésért.

S ezt nem tudom úgy tekinteni hogy érzelem nélkül tette.

Igen folytatná, és tudom hogy ott van az a de.

Az a de azért van ott, mert most azt mondta, hogy fél egy kicsit attól, hogy a jelenlegi úgy mond félelmei, a folytatás után újra felmerülnek benne, és hát most beszéltünk először komolyan, és 3 hét után aludtunk együtt, tehát kicsit felkavartam őt, ami szintén érthető és itt mondta azt hogy Ő folytatná csak nem tudja.

Szerintem senkitől nem várható el, hogy 3 hét után, egy együtt töltött éjszaka után egymás karjaiba essenek, minden magyarázat és végig gondolás nélkül.

Ha azt mondta volna hogy folytassuk, nem hiszem hogy én rögtön a karjaiba ugrottam volna, nekem is sok mindent át kellett volna gondolnom, hisz igazából csak egy szimpla baráti hétvégéről volt szó, ami kissé át lett formálva.

Most úgy váltunk el egymástól, hogy nem mondtunk egymásnak semmi olyat ami reménység útjára vezet, fogunk még találkozni és beszélgetni, Ő is mondta hogy van még mit átgondolni.

Tisztába van vele hogy szeretem még nagyon, és mondta is, hogy nem akarja kihasználni az érzéseimet, nem akar becsapni sem és rosszul érzi magát hogy nem tudott ellenem állni, és talán most e cselekvéséből én reménykedek.

És már az szép, hogy Ő ezt elmondta.

Igaz mondtam neki azt, hogy a távolságot meg tudnánk oldani, adjunk magunknak egy lehetőséget az összeköltözésre, hát ha működik, hisz sosem adtunk rá lehetőséget.

Szóba mindig ott volt, de mindig azt vázolta előttem hogy úgy mond mik miatt nem lehetne, és legnagyobb probléma a tanulás volt :-(

Most majd átgondoljuk mind a ketten ezt a hétvégét mi is volt, meglássuk hogy jövünk ki belőle.

Megvallom, kicsit reménykedek, mert ami volt, úgy érzem az nem érzelem nélküli tett volt.

Most 26-tól 28-ig voltunk együtt a szakítás óta most találkoztunk először és beszélgettünk.

Az hogy együtt is aludtunk az azért volt, mert sok mindenről kellett beszélnünk, ajándékozás is volt a családnak és hát nem a Duna másik oldalán lakik.

Beszéltünk, történtek dolgok, de tudtunk felnőttként viselkedni, hogy annyira nem engedtük szabadjára az érzéseket, ezzel azt akarom mondani, hogy nem szexeltünk, pedig nem álltunk messze tőle.

Most nem tudjuk mikor fogunk találkozni, mert szilveszterkor a baráti társaságával lesz, utána meg mindkettőnknek vizsgaidőszak, tehát oly hamar és egykönnyen nem fogunk tudni találkozni, nem tudom hogy ez másoknak mennyire jó vagy nem jó.

Én úgy érzem mint amit a hozzászóló is ír, hogy most egy kicsit pihentetni a dolgot, és utána találkozni és újra áttárgyalni.

Nekem sem probléma a távolság, úgy érzem meg lehetne oldani, csak abba valahol igaza van, hogy nem várható el az egyik embertől hogy napi szinten utazzon.

Mert én lemennék abba a városba ahol Ő van kollégiumba, kivenni egy albit és akkor Ő neki csak a diplomára kéne figyelnie, de viszont nekem úgy heti 2. szer fel kéne utaznom suli ügybe és nem biztos hogy még az nap vissza tudnák utazni, mert késő estig van sulim.

De meg lehetne oldani, csak Ő mint férfi, lehet hogy úgy érezné azt a dolgot, hogy én utazgatok, hogy Ő kihasznál.

Pedig volt hogy napi szinten utaztam más városba és ébredtem korán, és lehet hogy eleinte fárasztó volt, de ha az mellé térhetek haza akit szeretek, akkor szerintem minden fáradság elmúlik.

Nem is tőletek várom a megoldást, azt nekünk kell megtalálni és bizzom abba, hogy a most együtt töltött hétvégét átgondoljuk, és mikor találkozunk akkor születik egy döntés, remélhetőleg jó döntés, s ezután lehet majd valamit lépni, és megoldást keresni arra, hogy többet legyünk együtt :-)

4. hozzászólónak:

Valahol igazak a soraid, hogy Ő kiváncsi, ezzel én is tisztába vagyok, hogy Ő még is csak egy férfi és több tapasztalatra van szüksége.

Tudom azt is, hogy ha most erejek erejével tartsuk össze a kapcsolatot később lehetnek problémáink.

Tudom hogy mindenki a rossz példát mondja ilyenkor, mert ebből van több.

Az én környezetembe akadnak kivételek, többször elválltak útjaik, és végül visszataláltak egymáshoz.

Sok mindentől félek én is, hogy milyen lenne, ha újra együtt lennénk, nem mindig látok tisztán, de ilyen a szerelem, tudom azt is hogy ez most nem szerelem, mert itt jelenleg egyedül vagyok.

Tudom, hogy talán az lenne a jobb ha békén hagynák egymást, de én sajna küzdő típus vagyok, és sokszor megyek fejjel a falnak, mint most is, de egyszer majd csak lesz ennek is valami vége.

Nem tudom mást mondani, most még nem megy a felejtés.......