Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm rákérdezett, hogy ameddig nem ismertük egymást, mennyi lányt nyaltam ki. Hazudnom kellett volna, hogy ne legyen veszekedés?
Megmondtam neki, hogy mennyi lányt nyaltam ki, és balhé lett belőle, ez péntek óta tart. Szerinte ez olyan kiakasztó, mint amikor egy lányról derül ki, hogy túl sok fiút szopott le, és még csak 20 éves. Meg, hogy ez milyen ribis rám nézve, meg biztos ha bármilyen nő csettint egyet, akkor már nyalom is kifelé. Emiatt mérges lettem rá és elindultam haza, csak a szobájából kifelé picit elsodortam mert nem állt el az ajtóból, és elkezdett sírni.
Azóta próbáltam írni neki, de csak elolvasta az üziket és nem reagál. Későn gondolkodok, de jobb lett volna hazudni? Azt hittem az őszinteség pozitívum.
Ő 19 éves, én 20 éves vagyok.
8
Hát nem tudom. Ha összejövök valakivel, akivel nagyon jó a párkapcsolat, én kétszer is meggondolnám, hogy mit mondok. Nehogy elveszítsem olyan testi dolgokért, amiket akkor csináltam, amikor még az ő létezéséről sem tudtam.
Már az is szánalmas, hogy ilyen számokat fejből fújtok. Mintha oda lenne készítve, hogy csak ki kelljen mondani. Mint emberek, akik tudják fejből a tajszámukat, mert annyiszor adták meg, csak ez bizarr és érthetetlen.
Sosem számoltam össze, hogy hány emberrel és mit csináltam és minél régebbóta vagyok kapcsolatban, annál kopottabb az emlék. Hihetetlen beteg, hogy erről emberek statisztikát vezetnek és még kérdezgetik is egymásét.
Nőként még én is tudom, hogy soha ne kérdezzünk olyat, amire nem akarjuk hallani a választ. 20 évesen hozzá hasonlóan én is eléggé féltékeny voltam, persze mostmár csak nevetek ezen, de akkor nagyon a szívemre tudtam venni a másik megjegyzéseit.
Az a helyzet, hogy valószínűleg nincs épp az egekben az önbecsülése, szóval vagy hazudsz neki, vagy a saját érdekében lezárod az egészet.
Szerintem most inkább ne keresd, addig Te is gondolkodj a hogyan továbbról...
7
8 lányt. 17 éves korom óta.
És még most sem reagál az üzeneteimre.
13
Én vele szeretném. De akkor egy darabig nem keresem. És köszönöm az eddigi válaszokat mindenkinek.
Még te várod hogy ő reagáljon? Neki kéne örulnie ha ezek után te szóba állsz vele.
Miert vagy pincsi?
Mi van akkor ha azt mondod hogy 2?
Mi van akkor ha azt mondod hogy 12?
Beteg egy nő, ne írj neki, hagyd a francba.
Aki ilyet kérdez, legyen is felkészülve a válaszra.
Én ilyen téren jobb szeretem homályban tartani magam!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!