Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megláttam, hogy ezt csinálja a párom, ez problémát jelent? Mindegyik férfi szokta ?
Jelenleg költözés és bútor eladás / vásárlás közepette vagyunk így egy emeletes àgyban alszunk amíg berendezkedünk. A reggel korábban felébredtem ès éreztem, hogy picit furcsán beremeg az ágy, lenéztem és láttam hogy a pàrom matat a paplan alatt egyik kezével, másikban a telefon majd hirtelen megijed mikor lenézek. Aztán kiderült, hogy épp verte a farkàt… kértem mutassa meg, hogy mit néz közben, amit nagyon nehezen akart mert azt mondta “szégyelli” . Instán nézegetett félpucér nőkről képet, amin a lábuk és a tangàjuk látszott leginkább.
Nagyon hülye érzés lett bennem amióta ezt láttam… persze beszéltünk róla, aztmondta hogy ezt ritkán szokta, reggel amikor áll a farka magához nyúl pár percig és ennyi. Mondtam, hogy nekem azért rossz érzés, mert itt vagyok neki helybe és inkább azokat nézi, olyan mintha én nem lennék elég neki, azok vonzóbbak. Nyugtatott, hogy ez nem így van, csak lazult egy kicsit, be sem szokta ‘fejezni’ majd készül munkába, de nem szokta gyakrabban, mint ahogy mi szexelnénk.
Egyébként érzem, hogy szeret, átlagban heti egyszer csináljuk, ha dolgozunk… szabad napon vagy elutazva napi többször is. Most mind azon jár az agyam, hogy ő is folyton kívánja a fullos nőket mint a legtöbb pasi és èn meg nem vagyok olyan…
Szerintetek jogosak a gondolataim vagy túl sokat gondolok bele és ezt minden férfi szokta, kb pornó helyett, az inger miatt és nem jelent többet ?
27n , 7 éve vagyunk együtt és nemsokára hàzasodnánk.
Túl sokat gondolsz bele.
A férfiak döntő többsége hasonlóan van ezzel.
Nekem inkább az a furcsa, hogy 7 év párkapcsolat után ennyire nem ismered a férfiak (ill. konkrétan a párod) lelkivilágát.
Egy jó párkapcsolatban (amiből persze elég kevés van) erről is tudni kell őszintén, sértődés nélkül beszélgetni.
Hát 7 év után néha jó lehet egy kis új, és csak nézelödött, nem más nővel szexelt.
Szerintem ez ennyi idő után természetes, én nem problémáznék rajta.
Inkább legyél érdeklődö, mutassa meg neki mi tetszik, esetleg nézzetek együtt pornót stb.
Miert kellett erőltetni, hogy mutassa meg?
A férfiak magukhoz nyúlnak... Mi ezzel az egésszel a baj, ha nem megy a ti szexuális életetek rovására?
Igazából mennyiség függvénye.
Na most azt, hogy “nem szokta befejezni” az a mese habbal kategória, nincs olyan pasi szerintem aki ha már elkezd recskázni, akkor azt nem óhajtja befejezni.
Az, hogy a fullos nőket kívánja minden pasi, az pl nem igaz, nekem pl a dagi csajok a perverzióm, ha pornót nézek általában molett latinamerikaiakat keresek, abból is a középkorút…
Nekem pont 7éves kapcsolatom ment rá erre nemrégen, gyerek mellett alig volt idő kettesben lenni az asszonnyal én meg rászoktam a masztura… sajnos ebből az lett, hogy sokszor visszautasítottam az asszonyt akkor is mikor végre lett volna rá időnk… észre sem vettem, de elhidegültünk egymástól, 2 hónapja pedig egyik napról a másikra mikor munkából hazaértem, addigra már végeztek is a költöztetők, a fél lakás üres volt…
Szóval figyelj oda, mennyire gyakran recskázik a telefonjára, és ha ez téged zavar, még időben próbáld vele megbeszélni.
6# én nem azt írtam eröltesse hogy mutassa meg.
De ha a kérdezőt zavarja hogy titokban veri magának a pasija, akkor lehet ha ez publikus lenne, kevésbé bántaná.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!