Mennyire szerettek a párotok családjánál lenni?

24-25 évesek vagyunk a barátommal, egyelőre anyagilag meg úgy kapcsolatilag sem tartunk ott, hogy összeköltözzünk. Viszont így hétvégente egymáshoz jarogatunk át. Amikor kettesben vagyunk (mert elmegyunk pl kirándulni), akkor okes, de amugy igy nap közben én nem annyira szeretek itt lenni. Engem feszelyez, hogy teljesen mások a szokások, minden, és pl sokszor érzem magam haszontalannak itt, mert mindneki házi munkazik (nyilván nekem nem engedik, hogy vendégként beszalljak), barátom tanul az öccsével (korrepetalja) vagy éppen a nagyszuleihez megy át (ugyanaz a házszám alatt laknak, de külön lakresz, nekem pedig nem igazan van semmiféle kapcsolatom a nagyszüleivel, eléggé el vannak zárkózva mindenkitől, aki családon kívüli). Viszont sokszor iylen haszontalannak érzem az itteni időt, otthon nekem is lenne házi munka (amit emiatt általánosságbab hétköznap estnekent munka után csinálok, de nem mindenre jut igy idő), lennék a saját családommal, haladnek a saját dolgaimmal. Nyilván ha együtt élnénk, akkor mindketten életvitelszerűen egy helyen laknank, és akkor úgymond mindketten "otthon" éreznénk magunkat, de én így sokszor úgy érzem, hogy csak úgy vagyok és nem maxolom ki a hétvégét.

Fordított esetben, ha a barátom jön át hozzánk, akkor ő sosincs így "egyedül" hagyva órákra. Nyilván felnőtt vagyok, el tudom foglalni magam, telefont nyomkodom stb, de mégis ha otthon lennék, tudom, hogy nem ezt csinálnám, mert lenne teendő.

Most is átment a nagyszuleihez, en meg itt ülök a barátom szobájában egyedül, közben pedig otthon csinálhatnek hasznosabb dolgokat is. És ez így frusztral. Nem szeretem így elcsszni az időt.

Lehet velem van a gond. Igazából a kérdésem, hogy nálatok - akik még nem élnek együtt - ez hogy van megoldva?