Miért kezdenek emberek úgy új kapcsolatba, ha nincsenek még túl a régin?

Nálam például mindig én léptem a kapcsolatból, mert úgy éreztem, még nem állhatok meg, ez még nem az igazi, s mindig egy újabb kapcsolatba léptem, amiről aztán megint kiderült, hogy még nem állhatok meg, az még nem az igazi. Azaz két kapcsolat között sosem voltam egyedül, fel sem tudtam dolgozni a történteket. Már egy új kapcsolatban éltem, de egyrészt kicsit (vagy nagyon) hiányzott a régi, másrészt gyötört a lelkifurdalás, amiért elhagytam.

Szarul csináltam?

Igen?

Okoztam sebeket másoknak és önmagamnak?

Igen.

Meg tudtam állni, megtaláltam végül az igazit?

Nem.

Arra jöttem rá, hogy az igazi egy illúzió, s valójában mindegyiket szerettem, s bármelyiknél megállhattam volna.

Van akinek sikerül továbblépni.

Az is egy pont amit javasol az ember, hogy ismerkedjen a másik...

de ez csak akkor ér valamit ha érez is iránta valamit, mert ha csak búfelejtő akkor valóban kicseszés

Hajszolják a boldogságot. Nem látják be, hogy amíg "nem tisztul meg" a lelkük a fájdalomtól, másokkal nem lehetnek boldogok.

Tulajdonképpen mások által vágynak gyógyulni ahelyett, hogy saját magukat gyógyítanák...És csak újabb sebeket kapnak és adnak.

Valódi ámokfutás ez, van pár ilyen ismerősöm.

Szerintem ahogy más sem, ez sem fekete-fehér, az adott eseteket érdemesebb vizsgálni.

Én voltam kapcsolat után két évet egyedül, mert azt éreztem, hogy nem állok készen, fejlődnöm és változtatnom kell. A következő kapcsolatomból úgy léptem ki, hogy szerelmes lettem másba, ezért számot vetettem, és amikor arra jutottam, hogy ez halott és átgondoltam az okokat, továbbléptem, ekkor ugyanis inkább volt a kapcsolat elrontója az, hogy nem illettünk össze, mint az, hogy elszúrtunk valamit.