Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak, ha konkrétan már nem kapok levegőt a barátnőmtől?
1 éve vagyunk együtt és az elmúlt hónapokban rengetegszer veszekedtünk, mindig megbeszéltük változtatunk meg ilyenek, de abból sem lett semmi csak minden probléma be a szőnyeg alá.
Aztán amikor már tényleg meguntuk megpróbáltunk változtatni csökkentek jóval a viták számai is, de még mindig volt hébe hóba összekapás kis semmiken.
Barátnőm kegyetlenül féltékeny. Volt, hogy szórakozóhelyen dolgoztam és 1-2 nő szimpatizált velem, természetesen offoltam őket, de már ezen is ki volt akadva. Ha rám néz egy nő, ha én nézek egy nőre, akkor meg már pláne, hogy képes ezért leszidni.
Ha épp egy lánybarátommal találkozom, arra is féltékeny, hogy megöleljük egymást, pedig direkt figyelek arra, hogy egy karral öleljem meg.
0-24 már több mint fél éve itt van, kivéve mikor iskolában van vagy gyakorlaton, elvárja, hogy mindig vele foglalkozzak. Ha leülök a gép elé kicsit kikapcsolódni, már az is baj neki, hogy miért nem megyek oda puszilgatni. Rászokott egy játékra a gépemen, és ha én ülök ott, akkor az a baj, mert ő akar játszani. Edzéssel mindig meg kell várnom amíg ő végez suliban vagy gyakorlaton, mert egyedül nem mer elmenni csak velem. Ha nélküle megyek bulizni, azért is kapok. Egyszerűen minden baj neki.
Ő nagyon introvertált a külvilággal szemben, nem mer beszélgetni, beszélni, de amikor velem van kettesbe, akkor fossa a szót csúnyán szólva. Voltak szép pillanatok is, de történt egy két dolog a kapcsolatban, amit nem tudtunk megoldani, vagyis több kevesebb sikerrel és azóta egyre rosszabbak a dolgok. Nem mondom nincsenek szép pillanatok, mert vannak, de sajnos már több rosszabb pillanat van. Hiába szoktam neki mondani, hogy szeretnék egyedül lenni, azon is megsértődik, mert, hogy neki nem jut olyan az eszébe, hogy nem akar velem lenni meg ilyenek. Nagyon érzékeny mindig van hogy sír valamin, sokszor van rossz kedve. Nincs önbizalma, hiába bíztatom. Egyszerűen már nem tudom mit csináljak, úgy érzem választásom sincs, hogy én egyedül, akarok e lenni éppenséggel. Volt már olyan, hogy szakítani fogunk, akkor volt hogy tépte a haját, meg vagdosta vagy kikarmolta épp magát.
Szakembert ne írjatok, mert úgy sem menne el.
Világosítsd fel arról, hogy ő egy bántalmazó, mert amit művel veled, az bántalmazás. Van egy olyan előítélet, hogy bántalmazók csak férfiak lehetnek, pedig nem. Pont az ilyen sérült, gyermekkorban traumatizált, önértékelési zavaros nőkből lehetnek az ugyanolyan erőszakos bántalmazók. Vannak, akik még fizikai, a másik ellen irányuló agressziót is gyakorolnak. A másik kontrollálása, elszigetelése minden élőlénytől, magánszférába belemászás, nonstop együttlét, megmondja mit tegyél, beosztja az idődet, érzelmi zsarol, öncsonkítással fenyeget = kristálytiszta bántalmazói forgatókönyv…!
Orra alá dughatod a Nane segédanyagait: [link] Meg tájékozódj a google-n a bántalmazott férfiakról.
"Legszívesebben vagy egész nap játszana, vagy filmezne velem."
Küldd haza, ez nem kapcsolat. Ő egy elkényeztetett gyerek, te pedig ugrálsz neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!