Miért változott meg ennyire? Miért nem becsül már?

Mikor a barátomat erről kérdezem, miért nem becsül már mint az elején, akkor azt mondja, ő ugyanúgy becsül mint az elején. De én egyáltalán nem ezt érzem. A kapcsolat elején inkább ő talált ki programokat, de már meg úgy kell rávenni hogy kimozduljon valahova velem, sőt az is előfordult már, hogy vártam őt, de az utolsó pillanatban lemondta a programot. Ekkor volt olyan, hogy olyan mérges voltam rá, hogy mindenféle bolondnak, őrültnek elhordott. Látszott rajtam, hogy mérges voltam rá, nem volt kedvem vele beszélni.

Meg azt is mondta, hogy én egy semmirekellő vagyok, mint a húgom, mert hogy én se tudnék elvezetni egy háztartást. Itthon is főzök, mosok, takarítok, de szerinte mégse tudok semmit.

Egyszer elkezdtem neki arról beszélni, hogy mit is csinálhatnánk, és azt mondta nagyon idegesítő vagyok, és azt mondta ha hagyom abba, akkor kapni fogok tőle egy pofont. De utána azt mondta csak viccelt, és hogy én túl komoly vagyok, velem nem lehet viccelni, és hogy az ember azzal, akit igazán szeret, azzal ezt nem tenné.

Volt már olyan, hogy mondtam szakítsunk, ilyenkor hívogat, meg azt mondja gondoljak vissza az exeimre, hogy ő megtettek annyi mindent értem, mint amennyit ő (ők sem)? Meg hogy ő nagyon szeret engem, és neki csak rám van szüksége.

Azzal is szórakozik, hogy előttem nézegeti a szép nőket, majd utána akit ismer, azt be is jelöli ismerősnek. Én meg nem értem, ha velem van miért fontos ezeknek a nőknek az ismeretsége, még ha ismeri is őket.

Az is előfordult már, hogy ettem valami édességet, és rám szólt, hogy ne egyek annyit, mert még a végén elhízok. Persze ezt is csak viccből mondta.

Ha meg volt már úgy hogy valami sikert értem el, és büszke voltam kicsit magamra, akkor mondta, hogy azért annyira ne legyek beképzelt már, ne legyek eltelve magamtól.

Már semmi önbizalmam nincs, és folyton csak így magamban dühöt érzek, hogy miért nem vagyok jó a barátomnak. Nem értem nála ezt a pálfordulást, mert az elején csodálatosan viselkedett velem.