Mennyire normális az,hogy azt mondja nekem a barátom aki állítólag szerelmes belém, hogy nálam jobbat úgysem kapsz?

"az első kapcsolatom és nem tudom mi fér bele és mi nem"

Van egy jó hírem: egy kapcsolatba az fér bele, amiről mindketten úgy gondoljátok, úgy érzitek, hogy belefér.

Te tanítod meg az embereket arra, hogy hogyan bánhatnak veled, mit tehetnek, mit engedhetnek meg maguknak veled kapcsolatban, és mit nem.

Én barátként sem tartanék meg olyan embert, aki lehúzni próbál, lenyomni az önbizalmadat, nemhogy páromként.

"nem tudom mi fér bele és mi nem"

Ami neked nem fér bele, az nem fér bele.

Minek az embernek ellenség, hogyha ilyen párja lehet?

Ha ezt a lányod mesélné mit tanácsolnál neki?

Ha valakit szeretek akkor biztatom, nem lehúzni próbálom. Eléggé red flag.

Na, elmondom, mi van. Te önbizalomhiányos vagy, nem alakult ki gyerekkorodban megfelelő önértékelésed. Ezért is várnál támogatást kívülről (persze nyilván ez el is várható egy embertől, aki állítólag szeret minket) és ezért nem világos egyből, hogy az illető azonnali lapát. Ez sajnos a családod hibája. Emiatt az ilyen suttyók tetszenek meg vagy ezeket érzed tudat alatt annak a szintnek, amit elérhetsz. Mert valószínűleg ő is ugyanolyan alacsony önértékelésű, mint te, csak ő agresszióval kompenzálja ezt és tudat alatt olyan párkapcsolatot keres, ahol a másik félnek is ingatag az önbecsülése, ezért befolyásolhatja és amit a legjobban szeret: taposhat rajta. Ez egy bántalmazó kapcsolat “szép” bevezetője.

Számíthatsz még benne a már megtapasztalt verbális bántalmazáson kívül arra, hogy beteges féltékenykedéssel elszigetel a környezetedtől, barátaidtól, családodtól. Hogy megpróbál totális kontrollt bevezetni, kiszedi belőled a jelszavaidat, számonkéri a magánlevelezéseid, miközben ő gondosan titkolja előled a sajátját. A már amúgy sem fényes önbizalmadat letornázza a kútba esett béka feneke alá, így ha szenvedsz is, nem tudsz kilépni a kapcsolatból. Megvan a veszélye, hogy az itt elhangzottak neked úgy mennek át, hogy elkezded sajnálni őt és elhatározod, hogy elfogadással, szeretettel “megmented”. Nem fog menni. Csak még jobban kiszolgáltatod magad, míg felőröl teljesen.

Mi van, ha most észbe kapsz és menekülsz, amíg még van erre energiád? Fontos tudnod, hogy 99,9%, hogy a tag hirtelen “megváltozik”, “jó útra tér”, “rájön, milyen fontos vagy neki” és hirtelen mint a kisangyal, agyba-főbe dicsér, támogat, óriási rózsacsokrot kapsz tőle, könnyezve kér bocsánatot stb. Ezért aztán “adsz magatoknak még egy esélyt”. Utána 101% vissza fog állni az illető a korábbi mérgező, bántalmazó üzemmódba, csak durvább kiadásban. Akár elcsattanhat az első pofon is. Ami után megint megbánás, könnyes imádás satöbbi. Ismert bántalmazásos forgatókönyv.

Szóval nem, nem normális a pasid és amúgy nem is a legjobb felállás, ha a nő a képzettebb egy kapcsolatban. Te nem lehetsz a megmentője, terapeutája, mert az már beteg/orvos kapcsolat, nem egyenlőségen alapuló, mint a párkapcsolat. Neki terápiára lenne szüksége, de ilyen alapokkal valószínűleg ő lesz az utolsó, aki ezt belátja, anélkül meg menthetetlen.

Neked viszont bármilyen meglepő, szintén nagyon jót tenne egy alapos pszichoterápia, mert ilyen fokú önbizonytalansággal determinálod magad az ugyanilyen kapcsolatokra. Ebből ki kellene jönnöd, felépitve a helyes önértékelésed.

Tehát összefoglalva: szakíts és vágj el minden szálat, ne érdekeljen mit mond, akár szép az, akár fenyegető. És kezdj pszichoterápiát.

Hadd ott nagyon gyorsan, ezerszer jobb pasik léteznek, akik mint mondtad, mint elvarod támogatnak és nem becsmerelnek.

Felejtsd el azt az idiótat, fiatal vagy, ismerkedj ne ragadj le olyan fiúval, aki csak kritizál!