Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom úgy beszél velem mint az utolsó rühes kutyával?
Évekig minden rendben volt, a tenyeremen hordoztam, szépen lépcsőről lépcsőre mindent megvalósítottam amit akart, akartunk. Lett jó munkahely, jó autó, szép lakás, majd szép ház, nyaraló, házasság, gyerek, gyerekek. Mindvégig a nagybetűs férjként kezelt. Aztán miután ez mind meglett, átváltozott! Szó szerint! Hónapok alatt egy új ember lett. Minden segítséget és törődést megkapott. Megkérdeztem sok ismerőst és idegeneket is, mindenki azt mondta, hogy kevés férfi segít annyit otthon meg a gyerekekkel mint én. Én is így gondoltam. Randevúk, nyaralások, hétköznapi udvarlások, ajándékok, meglepetések. Például volt hogy szabadnapra alakítottam az egyik napomat és amíg a feleségem a gyerekekkel a nagyinál voltak, én minden házimunkát megcsináltam, wc pucolást is, majd a testvéremmel egyeztettem, hogy náluk alszanak a gyerekek. Romantikus vacsorára vittem a feleségemet, stb. Többször csináltam hasonlót. De amúgy is minden nap takarítok, csak nem mindent én csinálok.
Sajnos a feleségem teljesen kifordult. A megszólításom mára hülye gci, idióta, barom, kretén, stb lett. Minden miatt! Pl régen nem volt gond ha dolgozni mentem, most már az is baj. Ő otthon van, ezt akarta! Neki a gyerekek a munkája, ezt szereti, nem fér bele neki, hogy dolgozzon mert úgy szerinte nem tudna róluk 100% gondoskodni. Kérdezem mi a baj igazából de nem mondja meg, azt mondja én vagyok, a puszta jelenlétem is idegesítő. És hogy mindig is idegesítettem őt, de kitartott mellettem és elviselt de már nem fog többet. Azt is eljátsza amúgy hogy neki nincs ideje zuhanyozni, hajat mosni, van hogy 3 napig nem zuhanyzik. Úgy hogy reggel elviszi iskolába és oviba a gyerekeket és utána otthon van! Valami alternatív univerzumot talált ki az agyában, ahol ő egy elfoglalt nő aki ki se látszik a munkából. Amikor mondom neki, hogy más nők egyedülállóként 3 gyerekkel, 8 órás munkahely mellett csinálják, akkor azzal védekezik, hogy “fogd be a pofádat te kbaszott gci mert beverem”. Ilyeneket mond nekem! Nem is értem, mint aki elmebeteggé vált. Az anyóst meg hagyjuk is, mert a lánya nevében válással fenyeget meg azzal, hogy elviszik mindenem felét és ügyvéddel megoldják, hogy az én részem nagyrészét a gyerekekre “kelljen” költenem lakásvásárlásra, stb. Állítólag valami celebnek megoldotta ezt egy ügyvéd, van erre mód, ha valaki módosabb, akkor lehet tőle több százezres gyerektartást meg lakásokat követelni a láthatásért.
Nem tudom mi a francot csináljak. Annak örülnék ha visszaváltozna, de nem látok rá esélyt. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen egész családja a gyerekeimnek. Én már évekre elképzeltem a boldog nyaralásokat, stb. Nem tudom mire jó ez az egész! Olvastam itt már vagy 5 kisértetiesen hasonló sztorit! Ez valami kór lehet amit egymásnak adnak a nők? Vagy a játszótéren, facebookon hergelik fel egymást a férjek ellen ennyire? Még ha lenne rossz szokásom, de az sincs. Érthetetlen! Nagybetűvel.
20
Még magadat sem látod meg a tükör előtt, annyira vakusz vagy:DDD
Én meg kívánok neked 10000x-es közüzemi számlákat:DDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!