Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mezőgazdász férfi. Van a kapcsolatnak jövője?
Sziasztok!
A párom és én 2 éve alkotunk egy párt, ő 24 éves, én pedig 22. Még nem élünk együtt, ő is otthon lakik a szüleivel, és én is itthon lakok. Én egyetemre járok, ő pedig rendesen dolgozik napi 10 órában, reggel 6-tól délután 4-ig. A családjuk már generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik, nagyon sok földjük, gépük, állatuk van. Amikor 4 órakor végez a munkában, haza sem megy enni, stb, hanem egyből megy ki a földekre/állatokhoz, és ha nyugisabb időszak van akkor kb. este 8-ra végez a tennivalóival, ha pedig földmunkák vannak vetés, aratás, stb, akkor éjfél mire végez és ez így például most nyáron hetekig is eltart, ilyenkor én megyek el náluk, próbálok neki segíteni de nem igazán tudok. A szüleivel együtt csinálja, de így is kevesen vannak erre. Testvére nincs, aki besegíthetne.
Ez a 2. nyár mióta együtt vagyunk, plusz még előtte való nyár az “ismerkedésünk” volt, tehát a 3. nyár ez, hogy tanúja vagyok az ő munkájának, életének, és eddig 2x voltunk strandon. Tavaly is egyszer és azelőtt is egyszer, idén még nem. Ha kérdezem tőle, hogy nem-e lenne jó neki egy kis kikapcsolódás, vagy bármi, mérges lesz, hogy neki erre nincs ideje és hogy majd augusztusban elmegyunk egyszer valahova 1 napra.
Nem vagyok telhetetlen, de ezt ő nem érti meg, hogy nekem most van nyári szünet, évközben nekem tanulás van inkább, igaz ő olyankor sem nagyon érne rá, de nekem 22 évesen kötelességem itthon ülni egész nyaron? Ha a barátnőimmel el akarok menni valahova, megharagszik. Kérdeztem már tőle, hogy ha esetleg családunk lenne egyszer, gyermekeink, akkor mi lesz? És az volt a válasza, hogy ő is fel tudott úgy nőni, hogy életében nem volt nyaralni egyszer sem, hát majd a mieink is felnőnek úgy, nem halnak bele. Viszont én nem ilyen vagyok. Rengeteg olyan hely van, ahová életem során el szeretnék jutni, és emiatt nem tudom magam hibàsnak érezni…
Összegezve:
Reggel 6-tól este 8-ig minimum megy, rosszabb esetben akár éjszakába nyúlóan is, ha utána el is jön hozzám aludni (nem lakunk messze egymástól) vagy én elmegyek nála aludni mire hazaér, akkor is csak a fáradt, nyuzott, feszült énjével találkozok és egyből elalszik, beszélgetni is alig beszelgetunk. Én teljes mértékben megértem az ő fáradtságàt, feszültségét, de szerintetek ilyen fiatalon benne maradjak ebben?!! Nagyon tanácstalan vagyok.
Lényeges dolgokban nincs meg a kellő összhang köztetek és ez állandó viszálykodást eredményez/-ne. Menjetek szét, de n azért, mert Te diplomás leszel, ő pedig földműves, hanem azért, mer nem tudod elviselni az ő életvitelét.
Bizony, bizony a mezőgazdasággal foglalkozónak nincs szabadsága: az állatok naponta többször enni, inni kérnek és nem mindig van, aki beugrik kisegítőként. A határi munkák sem várhatnak a szabadság végéig, ha valaminek eljött az ideje és meg kell csinálni.
Ezért kell megbecsülni a munkájukat és nem kigúnyolni.
Leírom röviden: Te egyetemista vagy, diplomás leszel, ő meg csúnyán fogalmazva egy földet túró melós ember/Én nem nézem le a mezőgazdasági munkásokat, én is szívesen kipróbálnám, sőt a traktorozàs mindig is tetszett nekem, álommunkàm lenne, tényleg/. De ez a helyzet. Nem illetek egymáshoz, nagy közöttetek a szakadék. Nem fogjátok hosszútàvon megérteni egymást. Teljesen más az életetek, te gondolom karriert akarsz, azért mentél egyetemre, ez a pasi viszont nem hiszem, hogy akar. Aki ebbe beleszületik, az nem is nagyon akar onnan kiemelkedni. /Lehet tévedek mondjuk, de én is vidéken élek, és én ezt látom./ Tehát neki meg fog felelni valószínűleg ez az élet 50-60 éves koráig is, nem vágyik többre, ami nem is baj. De te többre fogsz vàgyni. Te gondolom sikeres akarsz lenni a munkában, el akarsz helyezkedni valami nagy multi cégnél egy fontos beosztàsban, vagy vállakozóit akarsz, és előbb-utóbb ez a hatalmas ellentét nagyon ki fog élesedni. Más az értékrendetek is valószínűleg pont azért, mert más a családi háttér, mások a célok, meg minden egyéb. Nem egy "rétegben" éltek. Nem azt állítom, hogy ő lentebb van, mint te, csak azt mondom, hogy súlyosak az ellentétek, és ezt maximum hatalmas kölcsönös szerelemmel lehet kompenzálni. De ha neked már ilyen kérdések fogalmazódnak meg, amit ide kiírtál, akkor nem hiszem, hogy olyan biztos vagy ebben a kapcsolatban.
Azt, hogy mi lesz a sorsa, azt viszont te döntöd el. Közben lehet tévedek, és ő lesz a férjed. Én azt nem tudhatom, de a leírásodból inkább ez jön le, amit fentebb leírtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!