Hogyan értessem meg a férjemmel, hogy ne csak engem szekáljon a spórolassal, hanem ő is spóroljon?

Miért van az az érzésem, hogy a spórolás vita csak a jéghegy csúcsa?

Kezdjük az elején: a házasság alapjai megvannak? Kölcsönös szeretet, tisztelet, bizalom. Ha ezek nincsenek meg, akkor kuka az egész házasság.

Miért nem tudsz visszamenni dolgozni? Te nem akarod igazán, vagy a férjed torpedózza meg minden lehetséges ponton a munkavállalásodat?

Ha jól értem, a férjed annyira életképtelen, hogy bevásárolni sem képes. De a te önbizalmadat döngöli a földbe. Szívem, egyetlen percig se legyen kisebbségi komplexusod. Szerezz egy jó munkát, vállald el, a többi lesz valahogy.

Én is voltam hasonló szituban. Évekig én jártam bevásárolni, én osztogattam be a pénzt. A párom csak azt látta volt otthon minden.

Aztán ahogy jött az egyik hétről a másikra a nagy áremelkedés, ugyanaz a pénzösszeg kevésnek bizonyult, ugyanarra a színvonalra.

Na és akkor volt az, hogy akkor ossza be ő. Menjen vásároljon be ő annyiból, amiből mondjuk fél éve is.

Mondanom se kell, hogy nála a pénz, még addig se tartott mint nálam. 😅

#6;16:

Mert a napnak ezen szakában, ebben a kategóriában, főleg otthon tespedő nők vannak, és nem volt valami fineszes azt tanácsolni, hogy süssenek kakaóscsigát! A mai nők nem konyhatündérek, rendelőtündérek.

Nahhh, nézd csak meg az én százalékom...! 😂

18

Én azért pontozlak le, mert egy gyökér választ írtál.

Alapból rühellem a "mai nők" kezdetű szövegeket, mert szinte kivétel nélkül valami sértegetés jön, ami nyilván nekem is szól, mivel "mai nő" vagyok.

Itthon "tespedek", mert itthonról dolgozom. És de igen, konyhatündér vagyok, mert rendszeresen főzök, max heti 1-2 olyan nap van, amikor rendelünk. Szóval kikérem magamnak.

De ettől még mindig nem állok neki kakaóscsigát meg kenyeret sütögetni, azért a lófaxnak is van vége. :)