Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lenne a legjobb megoldás ebben a helyzetben?
A lényeg röviden hogy van egy lány akivel lassan 1 éve nagyon sok időt töltöttünk együtt, szinte mindent együtt csináltunk, még tavaly megbeszéltük hogy annyira bírjuk egymást hogy nem akarjuk elrontani azzal, hogy összejövünk, ettől függetlenül történtek dolgok köztünk. Mostanra már persze másképp gondolom, nemrég össze is költöztünk igaz csak pár hétre mert neki gondjai akadtak bizonyos hangulatfokozókkal amik miatt el akar járni kezelésre, vagy akár bentlakásosba is ami kb egy év.
Most hogy hazajöttünk megkértem rá hogy mielőtt bemegy (mert jelenleg egy másik városban maradt) és hazajön akkor szóljon, erre ő megjegyezte jó bunkón hogy minek? vagy mi a f*sznak? már nem tudom.. pedig én nem bunkón mondtam egyáltalán, de újabban ha nem ivott nagyon bunkó volt velem. Csak most kicsit úgy éreztem hogy mivel kibékült a tesójával meg egy haverjával akkor eddig kellettem és most megyek a levesbe. Ezután este írt, hogy haza értem-e, mire én egy olyasmit válaszoltam hogy nem kell úgy tennie mintha érdekelné, persze megbántam, vissza is vontam az üzenetet de addigra szerintem megnézte. Ez a hétvégén volt, azóta nem keresett. Volt már a tavalyi évben kereken 1 hónapig ilyen, azóta pedig minden nap beszéltünk vagy találkoztunk. Elveszteni semmiképp nem akarom, mert nagyon sok különleges dolog történt köztünk, ami mással még sosem, és nem is hiszem hogy fog. Például amikor nem beszéltünk múlt évben akkor ugyan azon a napon akartuk felkeresni egymást, ő írt rám, én aznap reggel írtam smst neki, de nem kaphatta meg, mivel elvesztette a kártyáját, tehát ugyan akkor jutottunk egymás eszébe. Úgy vagyok vele hogy írnék smst, mert ígyse úgyse beszél velem, telefonon talán nem tiltott, de lehet hogy nem vártam eleget és most dühös rám, viszont ha sokat várok akkor meg biztos rászállnak csomóan.. Sok lehetőség merült fel bennem, mit kéne csinálnom, ezeket leírom szavazásban.
Csak azért mondod hogy különleges, mert bemagyarázod magadnak. Ez egy idióta.
Menjen elvonóra a drogproblémáival a főnyereményed.
Semmilyen kapcsolat nem tud oly” önző módon működni, “~hogy de ÉN AKAROM~”
A másiknak is kell éreznie ezt a késztetést, másmódon működő képtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!