Már nem szeretem a barátomat, néha úgy érzem boldogabb lenne az életem nélküle. Mit tegyek?

Mostanában egyre többször érzem azt, hogy zavar engem a jelenléte és idegesít sok dolog, amit csinál illetve amit csinálnia kellene, de nem teszi.

Mindketten dolgozunk, nagyjából ugyanannyi a szabadidőnk, mégis az itthoni teendők kb 80%-át én csinálom. ( főzés , mosás, takarítás, mosogatás és egyéb házi munka szerinte a nö dolga munka mellett IS ) Van némi kivetnivalóm ebben, de mivel kicsit segít ezekben ezt még el tudnám engedni. A fő problémám inkább az, hogy ahogy egyre jobban kiismerem őt, mindig egy kicsit kiábrándulok belőle. ( sokszor tesz sértő megjegyzést a külsömre,aztán ha mondom neki hogy ezzel megbánt jön azzal hogy " csak vicceltem". Nagyon csúnyán beszél másokról, sokszor használ obszcén kifejezéseket indokolatlanul. Minden, mindenki rossz, csak ö a jó vagy éppenséggel az áldozat. Munka előtt folyton csak mondogatja hogy így nincs kedve munkába menni, úgy nincs kedve... mondtam neki hogy ezt fejezze be, elveszi mástól is az életkedvét. Ezeket csak azért soroltam fel hogy legyen pár példa hogy mi az, ami engem zavar)

Sok dologban nem ért velem egyet, máshogy látjuk a világot,

a jövőt. Emelett úgy érzem állóviz a kapcsolatunk, nem haladunk sehová benne.

Már többször is mondtam neki hogy hogy érzem és hogy változtatni kellene, elmondtam az érveimet. Megsértödik ideig óráig, pár napot kedveskedik, majd minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Kiszerettem belőle és azt hiszem most látom csak a valódi énjét. Talán már rendbehozni sem akarom, néha azt gondolom egyedül boldogabb lennék.

A gond az hogy együtt élünk, és egyikünk sincs olyan helyzetben hogy egyik napról a másikra összepakoljon és lelépjen. Közösen béreljük a lakást, nekem nincs hova menni, neki maradnának a szülök, de szerintem esze ágában sincs elmenni. Most mit tegyek?