Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szoktassam le erről?

Figyelt kérdés

A párommal nem olyan rég óta vagyunk együtt, de észrevettem, hogy pitiáner dolgokban hazudik. Például: elmentek a haverjáért másik városba páran. Kérdezem, hogy végül te is mentél? Válasz, hogy nagyon fájt a feje, egész délután feküdt. De a kérdésre nem válaszolt. Majd kiderült, hogy ő is ott volt.

Vagy éppen mondja, hogy bejelölte egy csaj, akinek bejött, de ő elutasította a jelölést. Aztán rá jópár napra mellettem facebookozott és láttam, hogy feldobott a csajról egy képet a feed, tehát ismerősök.

Vagy olyan is volt, hogy azt mondta, hogy bejelölte egy barátomat Facebookon. Én beszéltem éppen azzal a személlyel, es mondtam, hogy hallom ismerősök lettetek, de jó! És ő meg mondja, hogy igen, bejelölt engem, néztem is, hogy mit akar, meg ez most jót jelent-e…


Sok olyan hülye kis esetben hazudik, amiben teljesen felesleges lenne, mert nem lenne belőle se konfliktus, se nem jelentős. A legtöbbször nem is kérdésekben hazudik, hanem magától felhoz egy sztorit amit elferdítve meg elhallgatva dolgokat mesél el magától. Mégis engem annyira zavar, ha valaki ok nélkül füllent a mindennapokban. Le lehet erről szoktatni valakit, vagy jobb az ilyet hagyni?



2022. ápr. 3. 22:12
 1/8 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem ez nem normális. Aki ilyen jelentéktelen dolgokról szinte reflexből hazudik, sőt magától mond nem igaz dolgokat az probléma.

Lehet van rá oka, hogy miért lett ilyen, de attól még nagyon nem jó.

Szerintem ne gondolkozz olyanban, hogy megváltoztatod, mert ez elég mélyről származhat.

Hozd fel neki a témát, beszéljetek róla, mit mond róla. De valószínűleg nem is fogha tudni miről beszélsz, vagy még ő néz hülyének. Én nem erőltetném ezt a kapcsolatot, de tudod/érzed, hogy te szeretnéd-e így a kapcsolatot. :)

2022. ápr. 3. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Mikor felhoztam vagy kimagyarázta, vagy ahogy írod, nem értette min problémázok. Kb én éreztem magam hülyén a végén.
2022. ápr. 3. 22:44
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

"Le lehet erről szoktatni valakit, vagy jobb az ilyet hagyni?"

szerintem te is tudod a választ

vagy ha mégsem, gondold végig, mit lehet hosszú távon tervezni ilyen emberrel

2022. ápr. 3. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
65%

Megfelelési kényszer. Pitiánernek tűnik, de neki valamiért jelentősége van, szégyell bizonyos részleteket a valóságból. Hiába nincs látszólag jelentősége, a lelki világára nézve viszont valószínűleg van. Emiatt lesz automatikus már tudat alatt, hogy löki is a kamut, hogy jobbnak tűnjön fel.

Részben lehet rajta javítani szerintem, de ez sem csettintésre.

2022. ápr. 3. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
66%
Fog hazudni nagyobb dolgokban is. Rutinosan.
2022. ápr. 3. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Ezek nem piti hazugságok.
2022. ápr. 4. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
74%
Írd fel, amit mond, és amikor ellentmond, mutasd be neki, hogy mikor mit mondott. Ekkor kérdezd meg tőle, hogy ez mire jó, mi a célja vele.
2022. ápr. 4. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
45%
True politician material.
2022. ápr. 4. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!