Ez mentség arra amit mondott?

Nemrég költözött hozzánk a párom, most sikerült végre munkát találnia, de már előtte is itt lakott heti 4-5 napot. Nekem a szüleimnél van egy külön lakrészem, mivel még tanulok, tehát nem közvetlenül a szüleimmel élünk együtt. Állandó probléma nálunk az összeköltözés óta, hogy nehezére esik nekem bármiben is besegíteni, úgy, hogy igazából nincs semmi dolga, mint heti 4 nap elmenni dolgozni. Én dolgozok, tanulok, vezetem a háztartást, tudtára adtam, hogy túlterheltnek érzem magam és jólesne a segítsége. Be is segít néhány dologban, de végig úgy, mintha valaki kényszerítené. Egyik nap megkértem hogy vigyen be munkába, mert nem fogok időben végezni, és egyébként semmi dolga nem volt, ezután passzív-agresszívan viselkedett, az üzemanyag árral dobálózott, eltolt magától érzelmileg, testileg, csenddel büntet. Nos, nálunk teljesen ingyen és bérmentve lakik, kaját meg ilyesmiket fizet egyedül. Röviden összefoglalva pár napja ezen veszekszünk, eleinte normálisan megpróbáltam vele megbeszélni, de csak rám hárít mindent, megsértődik, nem válaszol, nem képes magába nézni. Mikor kiborultam teljesen több napnyi szenvedés és érzelmi hidegség után, már sírtam és kiabáltam vele, elmondtam a véleményem. Ekkor a fejemhez vágott több dolgot, többek közt hogy nem normális, szánalmas és idióta vagyok. Ezt később az idegességgel, dühvel, indulatokkal magyarázta. Szerintetek ez mentség arra amiket mondott? Emellett mit gondoltol erről az egészről?