Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit érezhetett, csak szórakozo...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit érezhetett, csak szórakozott vagy szeretett? Hogy fogadjam el, hogy át vágott?

Figyelt kérdés

Van egy lány( a kollégám, igen tudom rossz ötlet), akivel elkezdtem ismerkedni, minden jó volt.

Aludtunk egymásnál stb, egy csomó olyat mondott/csinált amit akkor szoktak ha többet éreznek. Majd mondta hogy mégse legyen belőle semmi. Időt kér. Eltelt egy két hónap, de közben mindig beszéltünk, féltékenykedett, ugyanúgy mondta hogy szeretlek, puszilgatott bent melóhelyen is, taliztunk stb.

Aztán már pontott akartam rakni a végére, hogy mit érez, legyen valami belőle vagy csak kollégák.

Erre meg már mással jött össze. Röviden ennyi.

(tudni kell a kollégista éveiben szerette válogatni a csávóit, de azt mondta már kiélte magát és már komolyat akar)


2021. nov. 8. 14:43
1 2 3
 21/27 A kérdező kommentje:

Persze, ezt nekem is így kéne felfognom, tudom.

De sokszor mégis az van bennem, hogy most ki a boldog- ő, és ki nem alszik egyedül- ő.

Na mindegy, nem "sírok" itt.

2021. nov. 11. 08:49
 22/27 anonim ***** válasza:
67%

"De sokszor mégis az van bennem, hogy most ki a boldog- ő, és ki nem alszik egyedül- ő."


Ez alapvetően igaz, de csak pillanatnyilag. Az én életemben van egy hasonló "szőke ciklon", aki hasonlóan bánt velem tizenéves koromban. Engem is szétütött a féltékenység, a csalódottság és a megalázottság. Magam sem tudom miért, de valahogy barátok lettünk, és azóta is hol így, hol úgy, de része a csaj az életemnek - még a feleségemhez is komoly barátság fűzi.


Amit így 20 év távlatából el tudok mondani, hogy idővel nem kevés ellenséget szerzett magának. Járt már ikertestvér-pár mindkét tagjával. Lefeküdt a legjobb barátnője komoly expasijával. Mondanom sem kell, amint nekem lett komolyabb kapcsolatom, nálam is előkerült, és egy szál bugyiban húzta az agyam, hogy csak egy példát mondjak. Egyszer konkrétan meg is verték.


A példákat sorolhatnám még napestig, a lényeg az, hogy az ilyen viselkedés megfigyelésem szerint mindig megbosszulja magát. Lehet játszani az emberekkel, de az emberek tanulnak, és egyszer csak már nem lesz kivel. Akkor el lehet menni más városba, de ahogy idősödnek az emberek egyre jobban felismerik az ilyet, és egyre hamarabb visszaüt a dolog, és egyre kevesebb a korrekt szabad ember is.


Említett lány haveromnak 35 éves korára szerintem nem volt olyan párkapcsolata, ami mondjuk stabilan tudott 1-2 évnél tovább működni, és mindig tányérdobálós vége lett. Jelenleg éppen válik a kétéves gyerekével. Szerintem a te "csajodra" is hasonló sors vár, ha nem változik meg.

2021. nov. 11. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
75%

Azt érdemes tudatosítanod magadban, hogy a párkapcsolat nem egyenlő az "örökös boldogsággal", maximum illuzorikus rózsaszín köd van.

Ha téged választott volna, (a leírt mentalitás mellett) az is ki tudja, meddig tartott volna...

2021. nov. 11. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:

Rendben,igazatok van.

Köszi szépen!

2021. nov. 11. 11:49
 25/27 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem még bizonytalan volt egy ideig, hogy kit is akar, lehet, hogy most is az, csak valamivel a másik csávó meggyőzte.

Én azt mondom, hogy ha nem tetszettél neki annyira, hogy azonnal ejtse a másik csávót, akkor nem érdemes utána futni.

2021. nov. 17. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:

aEza "hogy néz már ki" dolog csak duma. Nekem huszon éveim elején volt egy párom, aki mindig fikázta a barátnőmet( tök fiús, olyan, mint egy leszbi, semmi nőies nincs benne stb), aztán mégis összejöttek (persze én éreztem, hogy ez lesz).

Fél év múlva jött viszakuncsorogni magát...😅

2021. nov. 17. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
Az illetövel is flörtölt, veled is. Aztán öt választotta. Ennyi. Lépj túl rajta.
2021. nov. 17. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!