Én vagyok a hibás vagy férjem?

Darkerthanblack, te aztán tényleg sötétebb vagy a feketénél is... 😓

Persze, ha minden rendben van és bízom a másikban, hogy nem csak az alfelem érdekli, akkor nincs ezzel gond. Különben jön a "ránézel és kedved lenne, de..." és itt fél másodperc alatt eljutsz onnantól, hogy múltkor is mit mondott vagy úgyis fájt, odáig, hogy valami sokkal sürgősebbet, hasznosabbat és kockázatmentesebbet is lehetne csinálni.

42, Olyan kreatív vagy. Még senki nem írta ezt amikor elfogytak az érvei. :D

*önbizalmát (nem önbecsülését)

Mert az élet nem olyan, hogy örökre ugyanolyanok maradunk. Vannak szakaszok, amikor valami megváltozik, és ugyanaz már nem válik be, mint régen. De nem megsértődni kell, hogy akkor nem szeret, hanem megoldást keresni. Ami nem jelenti egyik fél győzelmét sem a másikon, hanem közös megoldáskeresést. Ez a házasság. A klimaxtól nagyon sok nőnél csökken a libidó, ahogy terhesség, szoptatás alatt is. Ahogy mennyi férfi van, akinek cukor meg magas vérnyomás, cigi miatti érszűkület, stressz stb. miatt már 40-esként akadozik... És hát bármikor jöhet bármi betegség, gyász ami kényszerszünetet okoz. Nem vagyunk gépek. De akkor mindenki keressen szeretőt és váljon el, miközben szeretné szeretni a másikat? Nem, ilyenkor is meg lehet oldani kreatívan úgy, hogy a másik is érezze, hogy fontos neked. A férfinek most itt fel kellene ismernie, hogy a felesége érzékenyebb, lelkizősebb lett (hisz ez kicsit olyan, mint a kamaszkor), és másképp kell őt megkörnyékezni, nem csak követelőzni. De a feleség is engedjen és ha nem jó hagyományosan, figyeljen arra, hogy fejezze ki másképp, hogy de még nagyon is szeretne adni, s kényeztesse most máshogy, ne meneküljön, mert az kényelmesebb. Az is lehet,hogy menet közben megjön az étvágya és sokkal több türelemmel legalább kellemes lenne. De ne legyen egyik se kényszer, hanem ajándék. Ám ezeket mindkettőnek tudnia kell elmondani a másik hibáztatása nélkül, hogy mi esne jól neki. Minden hosszú kapcsolatban vannak hullámvölgyek, amikor újra kell tanulni egymást és előre kell adni. Ezt fel lehet fogni humorral új élménynek is. De ha nem megy, csak a falak épülnek, hogy kinek van igaza, hát sajnos vége lesz, s magával rántja az egész közös építményt. Szerintem ennyit nem ér az az önbecsülés, vagyis hogy nem vagyok hajlandó empatikus lenni és rákényszerítem a saját megoldásom a másikra. (Párhuzamként: ha a párod mondjuk allergiás lett a gluténra vagy cukorbeteg - van sok ilyesmi, ami felnőtt korban jön elő - , akkor nem követeled, hogy de egye meg a tortát, mert szeretettel készítetted, sokba került, és múltkor még ő is szerette, s ha nem teszi meg érted, akkor biztos nem szeret. Ha a párodnak fáj a dereka, nem szidod, hogy miért nem viszi arrébb a nagyszekrényt, pedig már egy hete kéred, s mondod rá, hogy akkor biztos nem szeret, mert múltkor még meg tudta csinálni. A másik teste, hogyléte ugyanannyira kelljen, hogy érdekeljen, mint a sajátodé.)

48,49, Ez igen. 😁 Ti se lesztek népszerűek.