Honnan tudtad, hogy egy bántalmazó kapcsolatban élsz, nagyon egyértelmű jelek hiányában?

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat.

Hogy őszinte legyek, a kérdés megírása miatt is lelkiismeret furdalásom van, mintha kibeszélném a párom, és még csak megvédeni sem tudja magát.

Egyértelműen nem oké valami kettőnk között, de az a helyzet, hogy szeretem, és szerintem ő is engem. Sőt, tuti. A baj inkább ott kezdődik, hogy nagyon sok dologban nem értünk egyet, sok a jövőnket illető kérdésben. Neki maximálisan jogosak az igényei, szeretne szintet lépni: esküvőt, közös lakást, gyereket, stb.

De én meg ezt (még?) nem akarom. Ennek az az egyik oka, hogy van pár fel nem dolgozott trauma az életemben, amit előbb helyre kellene hoznom, mert ezek miatt megrekedtem az életemben. Van több megnyilvánulása is, befelé fordulás, motiválatlanság stbstb, de minden téren hozom a kötelezőt, csak tudom, hogy nem vagyok jó társ, olyan mint régen, igazából létezem,és nem élek. Én nem akarok így még kötelezettségeket venni a nyakamba, és pláne nem akarom egy kis embernek elcseszni az életét már az elején, hogy nem tudom megadni neki azt, amire a legnagyobb szüksége lesz az életben, hogy egy egészséges öbizalmú felnőtt válhassék belőle. Még előbb magamat kell kikupálnom.

A másik, hogy olyan infantilisen viselkedik a hétköznapokban is sok helyzetben, hogy így nem merek semerre mozdulni. Még csak rá sem tudok gondolni.

Ez nem esik jól neki, de emiatt én le vagyok szólva. Hogy rabolom az idejét, hogy egy idegbeteg lelki nyomorék vagyok, akit a kutya se fog tudni elviselni. És hogy összetehetem a két kezem, hogy ő még mellettem van, mert más már elhagyott volna 2x.

Hogy én nem értékelem őt, és gyáva vagyok, mert csak várok a tökéletes pillanatra ami sosem jön el. Mert csak ugrani kell, nem gondolkodni. Én túl óvatos hajó vagyok, és emiatt elmegy mellettünk az egész élet.

Több területen is kapok ilyen jellegű megszólásokat, de ne higgyétek, hogy én sokkal különb vagyok. Mármint, én nem szoktam őt minősíteni, de sajnos valóban nagyon idegesítő tudok lenni. Eszméletlenül rendetlen, és ezen nagyon sokat vitázunk, tényleg folyamatosan szólongatom és "utasítgatom", hogy ne nézzen már ki úgy miatta a lakás, mintha lenne 2 gyerekem. Emiatt embereket sem szeretek felhívni.. Ez egy következő probléma, hogy a környezetére való igénytelenség, meg a gyakori gyerekes dolgai miatt és se hívni nem szeretek embert, se menni, és ebből rengeteg a konfliktus. Bár őt hagynám, menjen, de én nem akarok. Már nem... régen sokat utaztunk, barátoztunk, éttermeztünk, de az összeköltözést követően ezek elmaradoztak.

Sajnos nem tudom átadni ezt az egészet, mert a franc sem fogja elolvasni. Meg szánalmasnak is érzem magam, hogy itt siránkozok... jó ember, de kihozom belőle a rossz énjét, és sajnos ő is belőlem. Nem tudom egy ilyen körből hogyan lehente kilépni...

32N