Velem van a baj és nekem kellene magamba nézni vagy tényleg ő viselkedik egyre intoleránsabban?

Másodéves egyetemista vagyok. Ez lesz nagyjából az utolsó olyan év, ahol oda kell tennem magam, utána kicsit lazul már az órarendem. A párom viszont egyre türelmetlenebbnek tűnik és bár mondogatja folyamatosan, hogy támogat, egyre inkább úgy érzem, hogy lehúz a céltalan panaszkodásával.

Tavaly nyáron az utolsó vizsgám után elmentünk a baráti társasággal kirándulni, amolyan ünneplős buli volt, hogy végre vége egy évnek. Aztán hazafelé jövet valami bagatel dolgon annyira felkapta a vizet, hogy a barátaim előtt mondott el minden idióta k*rvának, majd nagy sértetten hazavonult, minket otthagyva. Égett a pofám, sosem láttam ilyen primitívnek, aznap este vissza is adtam neki az eljegyzési gyűrűt és volt egy 2-3 hetes mosolyszünetünk is. Előtte 3 évig minden teljesen rendben volt pedig. Mondjuk előtte rengeteg időm volt... Én nagyon vártam ezt a napot, mert nekem sokkal szarabb volt szerintem az az egy év, főleg főállás mellett, és nagyon szomorú voltam, hogy az első szabad napomon ez történik.

Nyáron kicsit rendbejött a kapcsolatunk, végül úgy döntöttem, kicsit nagyobb odafigyeléssel megéri megpróbálni együtt ezt a félévet is úgy, hogy közben ne hanyagoljuk el egymást. Így végül beleegyeztem, hogy újra hordjam a gyűrűt. Minden héten van legalább egy este, ami csak a miénk, mikor elmegyünk valahova vagy csinálok valami különleges vacsit és akkor beszélgetünk, társasozunk, stb. De mondta, hogy mindennek ellenére is hétről hétre egyre feszültebb ugyanúgy, mint tavaly. :( Nem tudok vele mit tenni már, mindennel próbálok neki segíteni, órák alatt is írok neki, próbálok vele beszélgetni napközben, de semmit sem ér. Folyamatosan le vagyok cseszve amiatt, mert elfelejtek dolgokat (például mikor elmegyek,szól, hogy hazafelé menjek be a boltba, én meg teljesen elfelejtem, vagy mondja, hogy majd estefelé indítsak egy mosást, de egyszerűen nem jut eszembe, máshol járok fejben). Ha szól akkor és ott, hogy csináljam meg, megcsinálom zokszó nélkül, de van, hogy nem jut eszembe később. Tegnap is kiderült, hogy az egyik edzőpólóját nem mostuk ki és az egész edzés alatt hisztizett, mert hol a ruha volt szar, hol a zene, hol az ital... Egyszerűen nem tudtam vele jót tenni, felkínáltam neki az én cuccaimat, de nem kellett. Akartam osztani mobilnetet, az sem kellett. Mondtam neki, hogy edzzünk akkor mással, ami játékosabb talán (ugrókötelezzünk bicikli helyett), de az sem kellett. A végére már nekem is elment az életkedvem, sokáig fennmaradtam, hogy ne kelljen vele aludnom, mert egyszerűen elegem volt. Én próbálok a kedvére tenni, tudom, hogy vannak hibáim és én sem hobbiból vagyok estig az egyetemen, de mintha egyszerűen nem tudnék jót tenni, csak azzal, ha kiiratkozom. Minden igyekezetem megy a kukába, mert mintha ő eldöntötte volna, hogy szenved és akkor is szenvedni fog, ha a fejem tetejére állok.

Én vagyok rossz partner? :( Úgy érzem, hogy ha így áll hozzám, csak az időnket vesztegetjük egymás mellett... Mire szabadabb lennék, elmegy az egész kapcsolattól a kedvem is, ha ezt folytatja... Mondtam neki, de mindig csak az a válasz, hogy ő nem tehet róla, ezt hozz ki a helyzet belőle.