Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hinnétek egy olyan embernek, aki már százszor megígérte, hogy megváltozik, de eddig nem igen volt látszata?
Majdnem 3 éve vagyunk együtt és ezidő alatt született egy kislányunk.
Ő 15 évvel idősebb nálam és már az elejétől fogva nehéz volt vele. Úgy értem ezt, hogy nagy szerelemmel indult, de időközben kiderült, hogy én láttam ebbe többet bele. Vak voltam és hittem abban, hogy majd az én kedvemért megváltozik és lehet ez is a baj velem, hogy túlságosan jólelkű vagyok másokkal, mert mindig próbálom megérteni őket és megbocsájtani. Így volt vele is ez. Persze a maga módján néha néha kifejezte az érzéseit, amiket el hiszek/hittem, mert tényleg elhiszem, hogy szeret. Sok problémánk akadt főleg az ő viselkedése miatt...nem törődött velem, mindent "alapnak" tekintett és elvárta, könnyen ideges lett és dühös és olyankor mindig engem okolt mindenért. 1 évvel a megismerkedésünk után rájöttem, hogy titokban találkozott az exével többször is, amikor én dolgoztam és azt mondta semmi nem volt köztük, de így is zavart a dolog.Persze ezt sem lehettt vele megbeszélni. A kislányunkkal se igen foglalkozik, mondhatjuk azt is, hogy egyedül neveltem eddig fel, mert ő nem sokat segített. Ha ivott agresszív lett és egyszer bántott is sajnos. Ezután telt be a pohár, akkor megkértem, hogy költözzön el. Azóta persze csak sajnálkozik, hogy meg fog változni, nem akar elveszíteni minket stb stb....A környezetem persze örül, mert ők nem igazán szerették és figyelmeztettek is az elején, hogy vigyázzak vele.
A kérdésem az lenne, hogy hinnétek egy olyan embernek, aki már százszor megígérte, hogy megváltozik, de eddig nem igen volt látszata? Írhattok saját történetet is, szívesen elolvasom.Nem akarom magam sajnáltatni, mert úgy érzem így is sok értelme van az életemnek és talán így jobban ki is tudok teljesedni, de hiányzik, mert én tényleg szeretem őt még ezek ellenére is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!