Mennyire normális ha ilyenek hatására én is ezen gondolkodom?

Miért ne lenne normális? Természetes, hogy ha látsz, tapasztalsz valamit, akkor elkezded a saját életedben keresni a párhuzamot. Ezzel nincs is gond, amíg nem (csak) ez befolyásol, nem másokat másolsz, hanem akkor hozol meg ilyen fontos döntéseket, ha azok saját magadból fakadnak.

Illetve ezekhez az eseményekhez mindig két ember kell, érdemes elbeszélgetni a pároddal is, ő mit gondol a kérdésről. Akkor házasodjatok össze, és különösképpen akkor vállaljatok gyereket, ha mind a ketten őszintén ezt szeretnétek, és akkor, amikor nem csak azok a pillanatnyi események tetszenek, amiket most láttál (esküvő, kisbaba), hanem készen álltok az egész életetekre szóló elköteleződést vállalni, mélyen hinni a jóban-rosszban-ban, és elfogadni, hogy valószínűleg 20+ évig egy gyerek lesz a háztartásotokban, aki nem marad mindig egy cuki kisbaba, és az életetek meg fog változni.

Illetve még egy jó tanács: nem tudom mióta vagytok együtt, de ha ez még nem került szóba köztetek, annak ellenére, hogy 34 és 29 évesek vagytok, akkor én mindenképp őszintén, de óvatosan hoznám fel a témát. Annak, aki még nem áll készen rá, sokszor kell némi idő, hogy érlelje ezeket a gondolatokat magában, és kontraproduktív, ha siettetve érzi magát. Ha egyáltalán nem beszéltetek még róla, érdemes azzal kezdeni, hogy megkérdezd, ő valaha tervez-e megházasodni illetve gyereket vállalni, és körülbelül mikor.

Amúgy a válaszom mindkét nem esetén érvényes, de kíváncsiságból: te a férfi vagy, vagy a nő?

Olvasd vissza a saját eddigi kérdéseid! Azt a napi kettőt minimum, amiben panaszkodsz, hogy a barátnőd semmire se alkalmas, nem akarsz tőle gyereket, és mikor költözik már el végre.

Te komolyan vele, ebbe a foshtengerbe akarsz házasodni és gyereket csinálni?

Mindezt úgy, hogy három havonta, vagyis maximum évente négyszer van szex. Lombikbébi lesz?

Röhejes vagy.