Őszinte körkérdés: ha van egy bizonyos problémád a pároddal, miért nem beszélitek meg? Mitől félsz? Miért húzod?

Mert beteg emberek vagytok, csak még nem tudjátok.

Nos aki tagadja hogy itt ezen az oldalon van napi 24 órát. Az már beteg, hiszen tagadja amit csinál

És az mennyire számít, ha mondom és süket fülekre talál? :) És bele se sz@rik a problémába, ha mondod, akkor meg másról kezd beszélni?

Na, az ilyennel csak húzni lehet vagy el se kezdeni soha.

A másik meg, ha csak az én gondom, majd akkor én megoldom. Nem kell hozzá asszisztálni.

Igen, egyik típus amit a 2-es írt, hogy hiába szólsz.

A másik fajta probléma meg az szokott lenni, hogy nem mindenki képes előhozakodni a bajával. Inkább gyűjti, csendben van - szőnyeg alá söpri. Ha nem beszélünk róla, akkor az nincs is. És ez szépen elhatalmasodik - a többi problémával együtt.

Az előző kapcsolatomból indulok ki:

Az első 3-4 évben még volt erőm mindent megbeszélni.

Aztán ráébredtem, hogy úgysem tartja be az ígéreteit, ezáltal tök fölösleges tépni a számat. Hiába mondja a megbeszélés alatt, hogy igazam van, úgysem változik semmi a jó irányba. Végül 5 év után szakítottam. Így is túl sok idő volt, de tanulópénznek tökéletes.

Nincs semmi rejtély, besz.riak az emberek. Gyávák elmondani ami bennük van, cserébe hisztiznek, vita helyett üvöltöznek. Még nem volt olyan szakításom, ahol a másik egyenesen megmerte volna mondani hogy zárjuk le, ennyi volt, cserébe viszont próbáltak már hülyíteni, megcsaltak, lecsukott szemmel hablatyoltak, hülye kifogásokat nyögtek vagy chat üzenetben "búcsúztak".

Vannak itt olyan válaszok is, hogy felesleges szólni neki, egyik fülén ki, másikon be. Aki ilyen helyzetben még együtt van a partnerével, az nézzen magába és ne őt fikázza, hanem gondolkozzon el hogy jutottak el idáig és miért van még benne, vagy miért tartott évekig kilépni belőle.

#5 Köszi, az elgondolkozás megvolt. :) Imádom, amikor jönnek, és magas lóról beszélnek... Csak tudnám, minek.

Ha erre vagy kíváncsi, akkor nem volt elég önbizalmam (ezzel mondjuk még ma is hadilábon állok), viszont a végletekig reménykedő típus vagyok. Ezzel rengeteg, mérgező kapcsolatot megélt, vagy még mindig benne lévő sorstársam így van.

Nagyon nehéz feladata volt exemnek abban, hogy lerombolja a belé, és az ígéreteibe vetett hitemet, de végül sikerült neki. Na meg nem a klasszik megcsalásos dolog volt, sőt, a hűsége az, amire nem panaszkodhatok. Sokkal inkább alattomos módszerekkel húzott le, például önző volt, darabra kiszámolta a chipset is. Ám ezt azzal magyaráztam, hogy szegény körülményei voltak gyerekként, és ezt szokta meg. Magyarán segítettem neki alibit keresni, de neki, saját magának is mindig volt egy jól felépített kifogása. Illetve morzsákat néha azért csöpögtetett, csak amikor ismét nyeregben érezte magát, ugyanaz a lusta, ordibálós, kiállhatatlan valaki lett. Annyi időre változott meg, amennyi az ő érdekét kívánta, hogy továbbra is vele maradjak, biztos szexforrásként. Ennyi. Sok politikus is manipulatív, mégis évekig, évtizedekig tudnak uralkodni. Ha egyesek egész népeket át tudnak verni, akkor miért olyan érthetetlen, hogy egy magányos, szerelmes ember bedől valakinek, aki kezdetben a csillagokat is lehazudja neki?

Igen, bennem is megvolt a hiba, mert egészséges önértékeléssel rendelkező ember pár hónap után kiadta volna az útját. Ettől függetlenü az ő hibája sem lesz kisebb, mert semmi, ismétlem semmi sem jogosítja fel az embereket arra, hogy így viselkedjenek másokkal. A hazugság, hitegetés attól függetlenül undorító, hogy elhiszik-e mások, vagy azonnal kiszúrják a turpisságot.