Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Iszonyú rendetlen a barátnőm, nagyon zavaró dolgai vannak, mit tennétek a helyemben?
Néhány hónapja ismertük meg egymást, nem élünk együtt, de sokat töltünk egymásnál. Úgy hét napból 3-4-et kb.
Még mikor ismerkedtünk kesergett nekem hogy sosem becsülték meg a férfiak, nem volt nagyon egy-másfél évnél hosszabb kapcsolata eddig. Ez csak azért lehet érdekes, mert egyébként egy nagyon szép lány, van kerek cici, popsi, és ezt nem csak én mondom a szerelme, hanem külső szemlélők, barátok, mindig mondják hogy becsüld meg ezt a csajt mert jobbat nehezen találnál külsőre. Én 24 éves vagyok, ő 22. Tehát fiatalok vagyunk.
Eddig minden okésnak tűnhet, viszont sajnos borzasztó rendetlen, és vannak nagyon igénytelen dolgai. Pedig nemcsak szép, de magára, a külsejére nagyon is igényes. A környezetére viszont nem annyira.
Persze a saját otthonában azt csinál amit akar meg úgy él ahogy neki kénylemes, de rendszerint mikor ott jártam a ruhák szét voltak dobálva, a bugyijai is itt-ott hevertek, az asztalon otthagyva a joghurtos doboz, az asztalon morzsák, a mosogatóba behányva a mosatlanok, wc-ben otthagyva az üres guriga, szóval nagyjából ennyi, de még biztos tudnám sorolni. És ilyenek többször is voltak mikor nála voltam.
De aztán jött az igazi feketeleves mikor nálam aludt. Kezdetben még komolyabb gond nem volt attól eltekintve, hogy nálam is össze vissza hagyta a sminkes dolgait a reggeli készülődés után. De már megszoktam. Viszont olyan dolgai vannak hogy a fogkrémes tubusra nem csavarja rá a tetejét, a szennyeseit széthagyja, és ami a legkiábrándítóbb hogy nem ismeri a wc kefét, nem egyszer voltam már szemtanúja hogy otthagyta maga után szarosan a vécét... De a legjobb hogy a minap el kellett ugranom otthonrol, de valamit otthon felejtettem es vissza kellett mennem a lakásba, erre arra nyitok haza hogy a kedvesem bömbölteti a zenét, és nyitott (!) ajtónál fektet kábelt, közben a telefonját nyomkodja... Észre se vette kb. hogy hazajöttem, csak mikor szóltam neki hogy hello... Oké, ez tök jó hogy így elengedi magát, na de mas lakásában azért ilyet ne... Kicsi lakás, kijönnek amúgy is a szagok, hát még nyitott ajtónál...
Ja és én szeretem a tenyeremen hordozni de mióta együtt vagyunk egyszer nem ajánlotta fel hogy mondjuk bevásarol vagy barhol is fizet valamit.. Talán egyszer egy mekiben fizetett 3 sajtburgert... Itt van nálam három napig (online sulija van, de dolgozik mellette 30 órában, tehát néha megtehetné hogy vesz valamit), kirabolja a hűtőt, megeszi a dolgokat amit esetleg magamnak vettem mintha tök természetes lenne. Hiaba mondom neki, egyik fülén be, masikon ki...
Szóval egy kicsit kivagyok már, a szex az nagyon jó vele és szeretem hogy ilyen csinos barátnőm van, de kezdek besokallni. Mit tennétek a helyemben?
Nem vagy te OCD-s véletlenül?
Fogkrémtubus, morzsák, mosatlan... elárulom minden 2. ember így él.
Már az hogy ezt észreveszed egy enyhe OCD-re utal. Ami nem baj, csak akkor eszerint kell párt keresni.
A sz . ros wc az egyetlen amire én is kiaakadnék. De ismerek nem egy embert aki úgy hagyja. Jellemzően egyébként külföldiek (indiaiak vagy távolkeletiek) akik nem ismerték meg gyerekkorukban az angol wc-t.
Szerintem mondd el neki h tisztítsa ki maga után a wc-t, mert ez undorító. És zárja be az ajtót.
Együtt vagy egy csinos lánnyal, de zavar a rendetlensége, és csóró is vagy hozzá, hisz írod, hogy nem fizet semmit (Mondjuk miért is kéne bármit is fizetnie?).
Ha 24 évesen nem telik jó nőre, akkor maradj a netes pornónál, a kislányt meg hagyd meg a FÉRFIAK számára!
#12-es: ha két napig ott a mosatlan a mosogatóban nem dől össze a világ
Mint ahogy pár morzsától se
Nem baj ha mindig rend van, de nem mindenki rendmániás, ezt meg kell érteni
A kérdező viszont rendmániás ha feltűnik neki pár morzsa.. én sose azt figyelem ha egy lánynál vagyok h hibákat keressek
Miért rendmánia, ha mondjuk vágok egy szelet kenyeret nem hagyom ott a morzsát? Meg 2 napi mosatlan? Ha főzök akkor tele a pult.
A szaros wc biztos vágykeltő egyeseknek!
Majd ha férfivá fogsz érni, akkor rájössz, hogy a nagy mell és kerek segg nem a legfontosabb a kapcsolatban. De akkor már olyan nővel fogsz összejönni, akinek nagyobb az IQ-ja 70-nél, és a belső értékei is számítanak. Amíg azért vagy együtt egy nővel, hogy a haverjaidnak tudd mutogatni és irigykedjenek rád, addig ez nem fog megváltozni.
Nekem is csinos a feleségem és büszke vagyok rá, de nemcsak a kinézete miatt, hanem azért is, mert okos, intelligens, vicces és baromi kedves.
Azt az állapotot amiben te vagy, a pasik 20 éves korukra kinövik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!