Szakítanátok egy olyan húsz éves fiúval, akinek nincs semmi végzettsége, munkája és egyáltalán célja?

Már 4 éve együtt vagyok a barátommal, de mostanában elgondolkoztam, hogy hogyan tovább. Amikor 16 évesen összejöttem vele, még távolnak éreztem a felnőttkort, az igazi életet. Középsuliba jártunk, egyàltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz velünk évek múltán. Aztán őt kirúgták a suliból, mert sokat hiányzott, pedig tervben volt a fősuli is. Tehát nem fejezte be, nem szerzett érettségit. Szülei persze veszekedtek vele emiatt, de sokat nem értek el vele. Otthon gépezett csak egész nap, evett, ivott, cigizett, a szülei pedig eltartották. Egyszer aztán elkezdett valamit dolgozni, 3 napig el is járt, de 4. nap lusta volt felkelni, így kirúgták onnét is. Időközben én egyetemista lettem, elköltöztem másik városba, és azt ígérte, hogy utánam jön és közösen lakunk albérletben. Szüleinek is elmondta, sőt mindenkinek azt mesélte, hogy velem összeköltözik. A szüleim találtak is albérletet, de végül le kellett mondani, mert a barátomnak persze nem volt ilyesmire pénze, és az ő szülei nem biztosították(persze cigire, piàra, bulizásra, telóra, számítógépre valahogy jutott pènz).. Azóta megint eltelt egy év. Az volt a mese, hogy ő odaköltözik az apjához, és majd ő segít munkát találni, de ugyanúgy nem csinál semmit otthon, és már betöltötte a 20. évet. Az apja néha-néha küld pénzt, de mivel az anyukájával él, tőle szokott pénzt kérni, viszont újév óta ő nem akar adni már neki, mivel ő is belátta, hogy nem mehet így tovább, hogy még mindig ő tartja el a 20 éves fiát, aki nem képes dolgozni. Na és nagyjából itt vesztem össze hevesen a barátommal, mivel ha senki nem akar neki pénzt adni, akkor én vagyok a következő áldozat, és bizony volt, hogy több egymás utáni nap is kisegítettem anyagilag, de nem akart semmit sem visszaadni, meg ugye nincs is miből. De nem csak most fordult elő, az évek során többször volt, hogy kért tőlem pénzt, és nagyon-nagyon ritkán adta vissza. Még olyat sem csinált, hogy cserébe elhívott volna randira.. sőt ha valamikor el is mentünk valahova, többször volt, hogy én fizettem kettőnk részét. Én soha nem szorultam az ő segítségére, persze volt, hogy megkértem, hogy vegyen enni nekem valamit, de akkor meg azt válaszolta, hogy most nem, mert kell másik napra a pénz. De amikor én mertem olyat mondani, hogy nem birok adni, akkor meg én voltam a világ zsidója, meg konkrétan a kurw@ anyámat... nem vagyok gazdag, de mindig spóroltam a pénzemet, és pl nem cigizek, hogy napi szinten kell a szüleimtől kérni 1500 ft-t. Mindig van nálam pénz, és az utóbbi időben sajnos ezt bőven kihasználta. Persze ő még mindig ki akar menni az apja nyakára, és majd valamit ott dolgozni, de ezek után én azt látom, hogy semmit nem fog kezdeni az életben, és ha együtt maradok vele, később sem tudja viszonozni azt a kedvességet, amit én tettem vele az évek során. Egyre jobban frusztrál a gondolat, hogy vajon meddig lesz még munkanélküli, és mennyiszer használ még ki engem.. nem akarom így leélni az életemet, mert olyan, mintha fiam lenne, aki állandóan nekem könyörög a pénzért.

Sajnálom, hogy hosszú lett, de muszáj volt kiírnom mindent.

Volt valakinek hasonló gondja? Hogyan tovább? Szakítsak vele emiatt?