Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megbocsájtanátok a párotoknak,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsájtanátok a párotoknak, ha annak szándékában állna megcsalni titeket?

Figyelt kérdés

A párom msn-en félre nem érthető beszélgetéseket folytatott az egyik csoporttárs nőjével. Ennek egyik darabját utólag találtam meg, akkor vallotta be, hogy pár héttel azelőtt le akart vele feküdni, de nem tette meg, mert a csajnak gombája lett, így el kellett halasztaniuk. Utána miközben nekem órám volt, neki lyukas, lement, hogy befizessen egy számlát. Azt is utólag tudtam meg, hogy számlabefizetés után elment a csajjal egy teát meginni a mi kedvenc kávéházunkba, és közben felköszöntötte a csajt nőnap alkalmából egy bonbonnal. Hozzáteszem, én nem kaptam semmit, még annyit sem, hogy boldog nőnapot.

Amikor a beszélgetést megtaláltam, akkor rájöttem ezekre is, hiszen olyanokat írkált neki, hogy kettéharaphatnánk egy bonbont, stb,stb. Akkor azt mondta, hogy ő úgy érezte rossz a kapcsolatunk, pedig én tökéletesnek éreztem, ami gondunk volt, mind kijavítottam, változtam. Ezért akart a csajjal megcsalni, illetve azért vette neki a bonbont, hogy lássa, hogy reagál rá, de mivel még egy puszit se kapott a csajtól cserébe, így letett róla, és úgy döntött, kapok még egy esélyt.

Ez 4 hónapja volt, azóta picit eltávolodtam tőle, még együtt vagyunk, de nem tudok megbízni benne. Azt mondja, mostmár nem csalna meg, de ha felhozom neki, hogy mennyire megbántott, és az a nőnap iszonyatosan fájó pont számomra, csak vállat ránt, és azt mondja, hogy engem is felköszöntött. Ja, este, miután egész nap azon sírtam, hogy legalább mondhatná, pedig akkor még nem tudtam, hogy a csaj bonbont is kapott, csak azt, hogy egyik csoporttársamnak boldog nőnapot kívánt.

Vélemények?

21/L, 22/F


2010. aug. 10. 13:51
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

Najó, nektek beismerem. Igen, rettegek, hogy megcsal, szeretem, de egy másik sráccal is "alakulgat" valami, már amennyire alakulgathat, ha egy ember párkapcsolatban van. Ő ültette a bogarat a fülembe, mert tegnap is kiakadtam, hogy egy idegen csajjal dumált párom, és közben nem vette fel a telefont.

És ezzel a sráccal beszéltem majd egy órát, és ő mondta, hogy már az is hülyeség volt, hogy akkor megbocsájtottam. Barátnőm optimista, ő mindig azt mondja, hogy biztos szeret, és nem csalna meg, szerinte megérdemel még egy esélyt, ám azt is mondta még amikor ez a dolog történt, hogy ő kidobta volna a pasit, ha vele tesz ilyet.

2010. aug. 10. 15:21
 12/14 anonim ***** válasza:

Nem véletlenül írtam le az ismerősöm történetét. Ő is adott még egy esélyt, hátha változik valami. Sajnos nem! Az a gond, hogy ha egyszer a füledbe ültette a bogarat, azt nagyon-nagyon-nagyon....nehéz lesz elfeledtetni. Már ha lehet! Szerintem Te már nagyon sok esélyt adtál neki (nem látványosakat, de a magad módján nagyokat) és ő mindegyiket eljátszotta.

Én azt mondom, ha bírod még idegekkel, maradj a sráccal és meglátod mi lesz a másik fiúval. Ráérsz akkor is idegeskedni!!! :D Fel a fejjel!!!

2010. aug. 10. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%

"úgy döntött, kapok még egy esélyt"

B+... Én már kiraktam volna a szűrét...

20/L

2010. aug. 10. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

nagyon nehéz szakítani olyannal akit szeretünk

ezt jól tudja a másik és ezt kihasználja

már a majdnem félrelépés is a szerelem és a bizalom kihasználását jelenti

2010. aug. 10. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!