Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom még mindig nézegeti az exe közösségi médiáját?
egy éve szakítottak és kb fél évet voltak együtt, elmondásából tudom, hogy nagyon viharos kapcsolatuk volt, szerették egymást és sok mindenen átmentek mindketten a személyes életükben abban a korszakban, részben ezek tették tönkre a kapcsolatot, végül a lány dobta ki a barátomat, aki úgy fogalmazott, hogy szivességett tett ezzel neki. Ezeket mind elmondta nekem az első pár randink alkalmával, mint egy magyarázatot, hogy miért van rosszul.
Na mi erre kb 2 hónappal összejöttünk, most vagyunk együtt fél éve és rajtakapom, hogy nézegeti a profilját.
Nem is próbálja leplezni és meg is beszéli velem, hogy látja ezt meg azt csinál, mindig tesz rá valami gúnyos megjegyzést. Engem ez megijeszt mert tényleg szerette, ahogy engem is mégis ilyeneket mond rá.
Volt már, hogy ha összevesztünk az ő nevén hívott véletlenül.
Amúgy letiltotta minden platformon az exét, és azokra a percekre míg sztalkolja visszatiltja, szóval a lány pl nem látja, hogy ő nézi.
a barátom 30/F én 22/L





Ezen kivul nagyon jó a kapcsolatunk, kozos jovot tervezünk, hamarosan osszekoltozunk es mar házasságról is szo volt. Ez az egyetlen...
Kerdeztem en ot errol, es azt mondta engem szeret ez meg csak egy rossz szokas. Egyszer egy hetig kibirta, de aztan még a kozos nyaralasunkon is azon kaptam, hogy pl egyuttlet utan nézegeti, vagy vacsora kozben vet ra egy pillantást.
En nagyon orulok neki ,hogy nem titkolja egyalralan




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!