Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom nem hisz nekem, és állandóan piszkál emiatt, mit lehetne tenni?
Távkapcsolatban vagyunk jelenleg a párommal, mindent igyekszem elmondani neki őszintén. Szoktam járni bulizni, és van hogy a baráti társaságban számomra idegen pasik is vannak, és volt hogy hajnalig beszélgettem 1-2 vel. De csak beszélgetés volt, volt akivel utána szám csere is történt (akkor épp rosszban voltam a párommal). Én természetesen ezt is elmondtam, ami nagyon rosszul esett neki. Az is zavarja ha idegen pasikkal beszélgetek (telefonon), vagy ha az életben, vagy elmegyek meginni egy kávét és beülünk kettesben pár órára az illetővel. Hiába mondom hogy ebben nincs több részemről (a pasi részéről lehet több van de részemről nem), de mégis zavarja.
Ti mit tennétek, próbáltam már vele megbeszélni, le is csillapodik, de aztán ha hasonló dolog merül fel, ismét bajok vannak.
Az igaz, hogy az ismerőseim, barátaimmal való bulizás, találkozás nem zavarja, és mondta nem is várja el hogy monogán énljek, de vannak határok amik már zavarják.
Volt hogy a neten megismertem egy srácot akivel később össze futottam véletlenül a közeli plázában, és ott beszélgettünk kicsit, majd említette hogy majd telefonon is beszélhetnénk, ezt el is akartam mondani a páromnak de sajna nem jött ki rá a lépés mert épp melózott. Aztán mikor keresett a párom este, ekkor már 2 órája beszélgettem ezzel a sráccal /vonalban voltam/. mivel nem ért el, rám is írt, de mondtam neki hogy "most nem jó nekem, mert épp vonalban vagyok egy sráccal, és ezt akartam neked elmondani korábban". Várattam 1 órát, de nem tudtam letenni a telefont mert bunkónak éreztem volna magam, hiszem a srác épp az exéről mesélt hogy mennyire rosszban vannak (egyébként egy vagány srácról van szó, de épp meg volt zuhanva). Ez a dolog a páromat nagyon megviselte hogy nem voltam képes rövidre zárni a beszélgetést, és hogy mit lehet egy idegen sráccal órákig beszélgetni. Emlékszem akkor szakított is velem, de aztán megbocsájtott.
Én egyébként semmi rosszat nem látok ebben hogy beszélek másokkal is, de ő teljesen máshogy látja ezt. Szerinte ez nem épp normális dolog.
Ti mit gondoltok, vagy hogy lehetne ezt rendezni? Ti hogy álltok az ilyen dolgokhoz ha kapcsolatban vagytok?
Új férfiakkal ismerkedsz neten, szórakozóhelyeken, éjjelen át nyúlóan beszélgettek, telefonszámot cseréltek, órákon át telefonáltok, ha barátod hív kinyomod mert az idegen pasival beszélsz.
Ez vajon troll kérdés vagy valóban nem lálsz problémát a felsoroltakban?
Ő meg olykor játszani szokott online, és a játékban nők is megfordulnak,
játék alatt mikrofonon tudnak egymással komonikálni (valami lövődözős játék), és volt olyan játékos Nő! akivel még barátba is tették egymást hogy később tudjanak játszani. Az nem gond?
Mert szerintem ha azt neki lehet, akkor nekem is lehet beszélgetni másokkal, nem? Ezen is vitáztunk, mert ő szerinte ezt nem lehet összehasonlítani azzal hogy én beszélgetek életben másokkal, telefonon, vagy beülök valakivel dumálni, míg ők kifejezetten játék miatt használják a mikrofont, és nem ismerkedésre járnak oda fel.
De, de nem órákig, és nem újonnan felszedett pasikkal.
Te simán csak pasizol a barátod mellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!