Ez már a kapcsolat vége, vagy menthető?

(Tudom ez még beleférne a tini párkapcsolatok kategóriába is, de úgy érzem itt tapasztaltabb emberek tudnak tanácsot adni)

Én 18 éves vagyok, a barátom 19 és osztálytásak vagyunk még, ez az utolsó év. 2 éve vagyunk együtt. A 2 év alatt rengeteg olyan dolog történt, amivel az én bizalmamat lerombolta szép lassan, de mindig megbocsátottam neki ezeket végül és együtt maradtunk, mert szerettem, és elhittem hogy dolgozik magán, megváltozik, csak nem megy egyből. Viszont a legutóbbi ilyen eset után, ami kb 2 hete történt, olyan érzésem van, mintha már eltört volna bennem valami és már hiába mondja hogy megváltozott, mostmár végleg, az érzéseim nem változnak ezzel kapcsolatban. Tényleg észrevehető rajta valami változás, főleg ha visszatekintünk a kapcsolat legelejere és a mostra, és nagyon próbálkozik hogy együtt maradjunk, mert nem akar elveszíteni. De nekem nagyon kettős érzéseim vannak sokszor, amik folyton váltakoznak, szóval azóta szakítás széli állapotban vagyunk, de mégis együtt.

Egyrészt ott van, hogy nagyon jól kijövünk (nyilván akkor, amikor nincsenek veszekedések), vele szinte minden témáról tudok beszélgetni, megvan az a "ketten szemléljük kívülről a világot" érzés, és nem tudom hogy ha szakítanánk találnék-e egyáltalán még egy ilyen fiút a jövőben. Lehet, hogy ő az akivel le tudnám élni az életem, csak harcolni kell érte jobban, és kicsit szenvedni is, amíg dolgozik magán eleget? Mi van, hogyha szakítunk, aztán rájövök, hogy nála jobbat nem találnék, és hiányozna? De akkor már késő lenne, mivel azt mondta hogy exszel nem jönne össze.

Másrészt viszont azt érzem, hogy nem tudok túllépni azon amiket tett, és mostmár csak idegesít emiatt ez a kapcsolat, mert egy hülyének érzem magam, aki mindig megbocsát, és most ha együtt maradok vele azzal csak pocsékolom az időm, mert ha majd visszatekintek a középiskolás éveimre mit fogok látni? Hogy egy olyan ember mellett voltam aki meg sem érdemelte volna és emiatt a fiatalkorom egy darabja elveszett, pedig ahelyett törődhettem volna a családommal, barátaimmal, a tanulással, magammal, szerezhettem volna élményeket stb.

Szóval ez a két szemlélet váltakozik bennem jelenleg. A barátommal már sokszor beszéltünk erről a helyzetről, de nem jutottunk semmire. Esetleg volt már valaki ilyen helyzetben? Az én helyemben ti mit tennétek?