Mire számítsak páromról, ha a rokonság előtt arra kérdésre, hogy mi mikor esküszunk, következetesen cinikus választ ad?

Itt most tényleg mindenki fogyatékos, vagy csak rosszindulat nepbetegseg?

Hol írtam olyat, hogy el kellene vennie???

Leirtam a szituációt, ami történt, leirtam, hogy én sem gondolkm idoszerunek a házasságot, de ha már beszéltünk róla, hogy egyszer szeretnénk ezt közösen, akkor miért kellett ilyen hülyén reagálnia? Miért az én karomra reagált cinizmussal? Ez volt a kérdés. Amúgy én nem hiszek az ilyen nagy felhajtasnak, fontosabb, hogy igazi legyen.

Nem sértődtem be. Megkerdezte, hogy hogy éreztem magamat az esküvőn, mondtam, hogy szégyelltem magamat, mert azt hittem, hogy már vagyink olyan szinten, hogy büszkén felvallaljuk egymást és a rokonok hülye megjegyzesei ne forditsanak egymás ellen.

Bevallom, hogy nekem a házasság nem olyan nagy dolog, nekem az hogy osszekoltozunk és elkezdtuk atbeszelni a strategiat a közös ház vasarlasara, a gyerekvallalasra sokkal nagyobb mérföldkő, a házasság csak egy plusz, ünneplés, amit én szűkre szeretnék szabni, semmi felhajtást.

De így... Mondtam neki, hogy nem kell se eljegyzés, se lanykeres, meg semmi. Nekem így kínos lenne. Majd ha eljutunk a gyetekig, akkor előtte bemegyunk az anyakönyvezetohoz alairni és ennyi. Ha egyáltalán kihuzzuk még ezek után együtt...

Rakerdeztem. Azt mondta, hogy velem képzeli el a jövőt.

27 és 39 evesek vagyunk. Nyilván ő az idősebb.

Én nem futok olyan szekér után ami nem vesz fel.

És nem akarom megjatszani magamat később sem. Ez már el van cs*szve, nem tudnék már őszintén örülni. Azon járna az eszem, hofy ő ezt csak muszájbol akarja.