Vannak itt olyanok, akik eljutottak a kapcsolatban az állandó, durva veszekedésig? Amikor már semmi sincs csak veszekedés. Hogyan oldottátok meg?

Sajnos van az a pont amikor már csak a szakítás marad, mint megoldás.

Ha meg is tudjátok beszélni egy egy sérelmeiteket, az csak ideig óráig fog működni, mert utána rögtön jön a következő veszekedés!

Tavaly ősszel voltunk ebben a szituban. Szinte minden nap volt veszekedés, és őszinte leszek az esetek 90%ban én indítottam. Sajnos szörnyű szülői mintaképben nőttem fel, anyukám bármennyire is szeretett minket és bármennyire is tisztelem, de kapcsolatban elviselhetetlen. Tipikus hárpia, minden férfit próbált elnyomni maga mellett, papucsot csinálni belőlük. A féltékenykedés, hisztérika, ordítozás, korlátozás minden napos "példa" volt a szemünk előtt.

Ezt sajnos akaratlanul is eltanultam tőle és a korábbi két exemet is iszonyatosan próbáltam korlátozni, ellenőrizgettem őket, telókba belenéztem, pedig okom soha nem volt rá. Mindkét kapcsolatomat én rontottam el, ez 100%.

Ugyanezt a viselkedést produkáltam a mostani páromnál is tavaly. Kb fél éve voltunk együtt mikor nagyon durván kezdtek előtörni ezek a gondok belőlem, hisztiztem ha elment nélkülem valahova, számonkértem ha késett, ha elmentünk barátokkal iszogatni és nőnemű lénnyel beszélt kivertem a hisztit, még a saját barátnőimre is képes voltam féltékenykedni... Párom igazából hősiesen bírta majdnem fél éven keresztül ezt, aztán nemsokkal az 1. évfordulónk után kidobott. Összetörtem. Tudtam, hogy ha ezért a férfiért nem leszek képes változni, akkor senkiért. Szerintem még a leghibásabb, legselejtesebb ember is tud változni ha őszinték az érzések.

Így történt, hogy elmentem pszichológushoz, még a mai napig járok. Rengeteg könyvet rendeltem ebben a témában, de ami a leginkább segített, az az Örökölt sorsok c. könyv volt. Sok videót néztem, sokat olvastam erről neten.

Három hónapot voltunk külön amikor találkoztunk és beszélgettünk. Ő is sok mindenben hibás volt amúgy. Konfliktuskerülő, így túl sokáig elnyomta az érzéseit és túl sokáig tűrt. Elkerülhető lett volna a szakítás, ha időben észhez térek.

A lényeg az, hogy 3 hónapot csak magamra szántam és hogy megtaláljam a probléma gyökerét. A 3 hónap alatt ő sem ismerkedett, rendszeresen beszéltünk, kvázi segített engem a háttérből és utólag is azt mondta, egy percig se szűnt meg a szeretete irántam, velem akart lenni, de tudta, hogy segítség kell nekem. És végig mellettem volt, támogatott, csak nem párként hanem inkább "társként", aki várt rám.

Ennek az egésznek már sok sok hónapja és sosem volt még ilyen jó a kapcsolatunk. Költözés előtt vagyunk, nem is emlékszem mikor veszekedtünk utoljára, nem kételkedek, nem ellenőrizgetek, mindkettőnknek bőven elég szabad tere van a másik mellett és azt érzem nekem kellett az a törés ahhoz, hogy rendbe jöjjek.

Tehát igen, voltunk hasonló cipőben, és k*rva nehéz volt de megoldottuk.

22L

4 es válaszoló szavait tekintsd útmutatásnak. Hasonló kapcsolatban az én párom(ex) , nem ismerte fel hogy vele baj van. Ő is irányítani akart minden áron. A számonkérések is mindennaposak voltak, úgy ahogy azt a kérdező leírta. És igen én pedig konfliktuskerülő voltam, szintén úgy ahogy a leírásban a férfi.

Na most én ezt felismertem, és próbálok fejlődni, az exem ugyanolyan mint volt, szerinte ő normalis.

De ez hónapok, roszabb esetben évek munkája....

Instant megoldás nincs , hogy majd csettintésre jó lesz minden.

Magadon dolgozni elég nagy feladat.

Márha hasonló problémák vannak nálatok is...mert azt nem írtad mi a baj.