Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beteges "telefonban-kutakodó" vagyok. Hogyan tudnék leszokni? Tényleg abba akarom hagyni... 23L
Rövidre fogva, két éve vagyunk együtt barátommal. Egyszer szakítottunk, 2 hónapig külön voltunk végül ezt tudtuk rendezni és új esélyt adtunk magunknak. Ennek immár 2 hónapja, minden jól működik, jól klappol, erről az egy dologról nem tudok leállni.
A szakítás egy lány miatt történt, akivel barátom rengeteget chatelt, sosem találkoztak, a lány észrevehetően nyomult barátomra, aki ezt nem viszonozta, de nem is koptatta le. Hónapokig tartó viták, veszekedések voltak ebből, kértem, könyörögtem, hogy állítsa le a lányt, mert már ilyen képeket küldözgetett neki, hogy milyen "bulizós ruha" van rajta, kibeszéltek magánjellegű dolgokat a kapcsolatunkról, minden veszekedésünket elmondta neki, azt is, hogy ha épp féltékenykedtem a lány miatt stb. Többször megígérte, mindig elkezdtek újra beszélni. Besokalltam, szétmentünk.
2 hónapot voltunk külön, amikor mondhatni közös megegyezéssel leültünk beszélni, mert a két hónap alatt is beszéltünk nagyritkán és mindkettőnknek borzasztóan hiányzott a másik.
Ott beismerte, hogy irdatlan hülye volt, túllépett határokat és a kérésem nélkül, saját magától tiltotta-törölte a lányt, meg úgy nagyjából a női ismerőseinek a 80%ától megszabadult. Most csak olyanok vannak fent neki fbon, akiket én is ismerek személyesen, meg 1-2 kolléganője.
Az újrabékülés óta eltelt 3 hónap és tényleg bizonyít, mindig hoz ajándékokat, sokkal érdeklődőbb, kedvesebb, figyelmesebb, folyton bújik, leszokott csomó rossz dolgáról. Én is próbálok a régi hibáimon javítani, de ezen az egyen képtelen vagyok, kb minden héten belenézek 2x a telefonjába, hogy csekkoljam van-e benne bármi "fenyegető".
Nem töröl semmit, sokszor az orrom előtt nyomkodja a telefont, az orrom előtt nyitja meg a messengerét, nem rejtegeti a telóját, otthagyja mikor kimegy fürdeni stb, kód sincs rajta. Tényleg nincs okom ezt csinálni mostmár. Eleinte ilyen "biztos ami biztos" alapon csináltam de mostmár nagyon nem kéne. Sokkal komolyabban áll hozzám és a kapcsolathoz is, mint azelőtt és a mai napig mondogatja, hogy soha többet nem akar elengedni, velem akar lenni.
Kérlek segítsetek, mit csináljak??? Nem olvasok bele semmibe, csak azt csekkolom, hogy beszélget-e lányokkal neten, a többi nem érdekel. Le akarok állni és 100% bizalmat adni neki de olyan ez mint valami drog, mindig mikor külön vagyunk ezen kattogok, aztán mikor találkozunk várom az alkalmat, hogy belenézhessek... :(
9-es vagyok, nem mondtam, hogy kuka az egesz, csak leirtam,hogy szerintem nala mar mindig ilyen leszel, legalabbis en nem tudtam valtoztatni az elozo parkapcsolatom miatt. Nyilvan ennek nem kell szakito oknak lennie, nalunk sem ez rakta fel a pontot az i-re.
De remelem akkor neked sikerul leszoknod rola :)
Már pedig ebből soha nem lesz már normális kapcsolat. Tudod, milyen esetben lehet ennél sokkal súlyosabb problémákat megoldani? Ahol pl ha szólsz,hogy rosszul esik,hogy egy teljesen más lannyal osztja meg az érzéseit,gondolatait és a kapcsolatának részleteit,a srác ahelyett,hogy szarna rá magasból,egyből kioffolna a csajt. Nem pedig meg szünet meg mittudomen...te jó eg,tényleg 23 éves vagy? Mióta van egy párkapcsolatban szünet ? Ha valami nem jó,akkor nem szüneteltetni kell,hanem együtt megoldani. Nem fogsz benne többet bízni,ő pedig úgyis megteszi majd ismét a hátad mögött,ezt valami kiváltotta belőle,és ha nem tudod,hogy mi,akkor viheti neked s csokit és a virágot,de ugyanezt fogja csinálni. Ez csak a kezdeti teperes.
22N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!