Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális, hogy ez engem nagyon zavar?

Figyelt kérdés

Párommal 9 hónapja vagyunk együtt. Ő 1 évig volt szingli az előző barátnője és köztem, én pedig kb. 1 hónappal azelőtt szakítottam, hogy megismertem. Nagyon szeretem, de sokszor érzem azt, hogy nem sikerült túllépnie az exén. Majdnem 4 évet voltak együtt, és sokszor kerül szóba a csaj, főleg ha a párom iszik. A csaj cuccai csak akkor lettek elpakolva mikor már fél éve könyörögtem neki, hogy engem zavar, hogy ott van a szeretlekes párna az évfordulójukkal, meg a képeik kint vannak. Volt olyanra is példa, hogy éppen intim hangulatban voltunk, és amikor kihúztam a fiókot, hogy elővegyem az óvszert egy közös csókolózós képük nézett vissza rám. Mikor 3 hónapja kerek perec megmondtam neki, hogy kezdem úgy érezni, hogy ki akarok lépni ebből a kapcsolatból, mert még mindig az exe van a középpontban, akkor megemberelte magát, mindent eltakarított, bedobozolt, azokat magának elrakta valahova, leszedte a közös profilképét a csajjal, és tényleg úgy éreztem, hogy mostmár csak ketten vagyunk, nem lebeg ott mindig az ex valahogy körülöttünk. Na most az utóbbi 2 hétben valahogy minden megint elkezdődött, egyik este feküdtünk egymás mellett az ágyban, és az exe nevén szólított (nem is hasonlít egymásra a nevünk sem, nem hogy mi), utána azzal próbált bocsánatot kérni, hogy azért asszociált erre, mert olyan érzés neki ez a kapcsolat, mint az előzővel. A hétvégén barátokkal voltunk társasozni iszogatni, és ott is feljött valahogy a csaj... Én értem, ők 4 évig egy baráti kör voltak, együtt éltek át nagyon sok mindent. Én vidéki vagyok, vidéken jártam egyetemre, utána kerültem fel Budapestre, és nehezen tudtam barátkozni, a párom barátiköre meg nem könnyíti meg a dolgom azzal, hogy mindig felhozzák a másik csajt, akivel milyen szépek voltak, és milyen jó párost alkottak. Nem tudom azt mondadni, hogy ez nem fáj és erről is leültem már a párommal beszélni, de neki meg ugye évek óta a barátiköre. Úgy érzem van egy mérce, amit az exe felállított, amit én soha nem fogok tudni megugrani.

23L 26F



2020. jún. 4. 13:04
 1/8 anonim ***** válasza:
65%
Semmi emberekkel barátkozol. A pasid is olyan.
2020. jún. 4. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 Sunshinedoll ***** válasza:
100%

Ez komoly?

Én szakítanék, ha tényleg ez mind igaz. Saját magad önbecsülését ásod alá azzal, hogy benne maradsz ebben a kapcsolatban.

2020. jún. 4. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
"amikor kihúztam a fiókot, hogy elővegyem az óvszert egy közös csókolózós képük nézett vissza rám." Nagy hibát követtél el, hogy nem igy folytattad: Egy késsel lyukat vágtam a kép közepére és ráhuztam a facára, majd otthagytam hadd élvezzen!
2020. jún. 4. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Idióta társaságba kerültél. Boldogabb leszel mással, hidd el. Rég rossz, ha kérni kell arra, hogy a közös emlékeiket eltegE.
2020. jún. 4. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Neki exe volt a nagy szerelme, jól érzed nem tudja elengedni őt. Én már a fotóknál besokaltam volna, haveri tarsasagban meg a baratodnak kellett volna terelnie a temat, nem belemenni az elmelkedesben.

Jól mondja a #2. Egyébként meg ne hagyd már hogy mindent kimagyarazzon, ne legyel naiv egyértelmű most ez a helyzet.

2020. jún. 4. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Én hagynám a helyedben.. Mintha csak az exe árnyéka lennél.. Keress olyan pasit, akinél te lehet az első! Ne érd be másodikkal!


22L

2020. jún. 4. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem így is túl sokat engedtél. Pl közös képek Face-en profilképnek, holott már veled volt?! Eléggé lábtörlő vagy neki.
2020. jún. 4. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Az ex árnyékában élsz. Ennyi.
2020. jún. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!