Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi értelme annak, hogy a nők állandóan azt mondják, hogy a férfiak mutassák ki az érzelmeiket, miközben nem mindig tudják elviselni azt?
Általános jelenség a mai férfi-nő kapcsolatokban, hogy a nők azzal ragják a pasik fülét, hogy legyen már őszinte, mondja ki, ami fáj, mert nem attól lesz férfi, hogy magában tartja az érzelmeit, hanem attól, ha elmondja azt.
Teszik ezt úgy, hogy mindegyik pszichológusnak képzeli magát, mint aki jól tudja majd kezelni azt is, ha cenzúra nélkül lát bele a férfi lélekbe. Valójában azonban sok nő nincs felkészülve arra, amit hallani fog. A kitárulkozás után megbotránkozhat a férfiban, mert olyat hall, amit nem gondolt volna róla. Pl. eltitkolt múlt, amiben volt egy botlás, és máig nem dolgozta fel. Vagy bizalmatlanság a mostani barátnője iránt, stb. Úgy tűnik, hogy az átlag nőnek csak akkor érdemes kitárulkozni, ha olyat beszél a pasi, ami kellemes a nő fülének.
Nekem egy konkrét kapcsolatom ment rá arra, hogy őszinte voltam, és elmondtam az érzéseimet. A mostani lánnyal, akivel alakulnak a dolgok, megint majdnem az őszinteség lett a buktatóm, de szerencsére úgy néz ki, sikerülni fog helyre hozni a dolgokat.
Ti nők általánosan azt hiszitek magatokról, hogy Almási Kitti vagytok, holott ez nem igaz. Sokszor nem tudjátok kezelni az őszinteséget. Nem értem, miért várjátok el, hogy egy férfi cenzúra nélkül beszéljen az érzéseiről.
"Tehát ha 3 hónap után vallja be, akkor okés? Akkor vele maradsz és csinálod amire ő gerjed?"
Nem csinálom, viszont 3 hónap alatt kialakulhat felé egy olyan kötődés, aminek következtében el tudom viselni, hogy vannak ilyen gondolatai. Az első hetekben ez nyilvánvalóan nincs meg, ezért könnyebben hajtom el. Ha valaki belefektetett egy kapcsolatba, nehezebben hagyja ott azt.
"aminek következtében el tudom viselni, hogy vannak ilyen gondolatai."
De ő nem gondolkodni akar rajta, hanem csinálni. Ha te nem akarod, és ő mással csinálja, és ezt őszintén elmondja neked, akkor okés?
Nem az zavart, hogy a múltban kit használt ki. Az zavart, hogy azon az alapon, hogy tömegesen használta ki a pasikat, miért ne fordulhatna elő, hogy én is egy vagyok azok közül. Nem győzött meg ugyanis azzal, amit értem tett, hogy másnak tekintene. Azért, mert rendszerint rejtjelesen kommunikál, saját bevallása szerint. Kételkedés volt tehát bennem, ezért őszinte voltam, és elmondtam, hogy nem bízok benne.
Erre kiakadt.
"Tehát nem fogadtad el a múltját, mivel nem bíztál benne, és még csesztetted is vele. Teljesen jogos, hogy megsértődött."
Elfoadtam a múltját, viszont őszintén elmondtam, hogy nem bízok benne. Nem azért, mert abba akartam volna hagyni az egeszet, hanem azért, mert jelezni akartam, hogy - és ezt mondtam is - hogy nekem több idő kell.
A kiakadás ezért nem jogos, pofátlanul hazudsz, mert elfogultan a nőket véded te is, meg az itteni banda. A válaszokon mindig úgy facsarsz egyet, hogy a nők jöjjenek ki belőle győztesen.
Aki ezért kiakad, az érzelmileg nem nőtt fel, hanem egy ostoba kislány. Egy egészséges nő ilyen esetben örül az őszinteségnek, és felteszi a kérdést, hogy érdemes-e folytatni, bizalmat építeni, vagy váljunk el békében, mert nem megy a dolog.
Mostantól viszont semmit nem fogok elmondani ami nyomaszt, hanem majd elmondom a haveroknak a kocsmában úgy 3 koró sör után, hogy mi a bajom a nőmmel. Otthon pedig hazudni fogok, és annyi nővel fogok lefeküdni ennek következtében, amennyivel majd tudok. Kölyökkoromban sok hasznát vettem a hazudozásnak, most megint jól fog jönni a meggyőző beszéd, tekintet, meg ami ezzel a mesterséggel jár.
Na helloka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!