Ha szerelmes vagy, attól még boldog lehetsz egy másik párkapcsolatban?

Jaj, érthetetlen vagyok, azt hiszem :S.

De nagyon zavart vagyok.

A lényeg, hogy van egy egy hónapos kapcsim, amiben jól érzem magam. De az exem-mel nem szakítottam, mert korábban is annyira megterheltek a szakítások, és én azt hittem, hogy nem akar már engem. De aztán előkerült két hét múlva, és nagyon csúnyán összevesztünk.

Nem akarok visszamenni az exemhez, de még mindig belé vagyok szerelmes, és ez a szerelem eddig sokkal erősebb volt nálam.

Ezért tettem fel a kérdést, hogy ha szerelmes vagy egy másik férfiba, akkor nem rossz érzés nektek mégis egy másik férfival lenni? Mármint, hogy egy másik férfinak hazudni? Mert ha arra gondolok, hogy az új fiúmmal vagyok, de mást szeretek, nagyon rosszul érzem magam.

Az is a baj, hogy én hullámokban szoktam beleszeretni az exembe, és megint beleszerettem :S, nem tudom, miért.

Nem akarom elhagyni az új páromat, de borzalmasan érzem emiatt magam. Meg amiatt, mert az exem ismerőse közölte, hogy az exemnek öngyilkossági kísérlete volt, ami kész röhej, máskor is szórakozott ilyesmivel, szal biztos nem volt neki, de azért szeretnék már hallani róla, de nem kerül elő.

Másra is még később is ilyen nagy hatással van az a fiú? Mert úgy érzem, hogy ő az a bizonyos fiú, még ha így is viselkedik.

Én lassan ebbe beleőrülök...

Köszi a kommentek.

Utolsónak: köszi, hogy lebutáztál. Nem is tudsz rólam semmit sem. Ne ítélkezz felettem, légyszíves.

Soha ezelőtt nem voltam még ilyen helyzetben. Ezelőtt sosem bánt velem így senki. Nekem is már elég rossz saját magamról a véleményem, mert tévedsz, nem vagyok ostoba, és sosem tűrtem el eddig senkinek, hogy így bánjon velem. Az exembe voltam először szerelmes, aki meg akart verni. Nekem is nagyon rosszul esik, hogy csak mert szerelmes vagyok, hagyom, hogy így bánjanak velem, és én is sokat gondolkodtam azon, hogy kezdek azok közé a nők közé sorolni, akik hagyják, hogy bántalmazzák őket. Rengeteg sértés és bántást tűrtem el ennek a fiúnak, és az önmagamról alkotott képem már eddig is eléggé tönkrevágódott. Köszi, de nincs szükségem bántásra.

De igazatok van. Teljes mértékig. De sokszor úgy érzem, hogy ez az egész nincs már a kezemben. Mármint én itt most csak egy rövidke részletét közöltem mindennek. Sokszor voltak problémáim, de értem, hogy mit kell tennem, meg kell vele szakítanom minden kapcsolatot, igazatok van. De én eddig mindig abban reménykedtem, hogy a fiú ráun a szórakozásra, de nem un rá, mint látom.

Egyébként közöltem vele,hogy új párom van, és emiatt tényleg esélyes, hogy agyon ver, ezért is akartam ide kiírni. Már hiába veszek be gyógyszert, az sem fog segíteni. Gondoltam, hogy elmondom a családomnak, és akkor talán ők visszatartanak attól, hogy az életemmel játsszak. Ezért is írtam ide, mert velük ezt nem akarom megosztani, annyira szégyellem.

Egyébként az új párommal tényleg egyelőre minden rendben. Ez rövid idő, de ő jól bánik velem, foglalkozik velem, és én is jól érzem magam a társaságában. De bűntudatom van. Azért kérdeztelek titeket, hogy ez normális érzés e. Egyébként viszonylag sokat tud az exemről az új fiúm, mert elmondtam neki, hogy nem mondtam igazat arról, hogy mikor szakítottam az exem-mel. De mondom, hogy még friss a kapcsolatunk, és itt is vannak problémák, de ez a fiú nem tűnik olyannak, aki bántana, és kezd megkedvelni engem, és úgy beszél velem, mint akivel komoly kapcsolatot akar. Nem akarom vele tönkretenni, de nem vagyok belé szerelmes. De sosem akartam szerelmes lenni, ezért sem zavar. Csak az,hogy mást szeretek, most zavar. De ha szakítottam, mindig ez volt.

De igazából itt én még semmit sem mondtam az exemről, miket tett velem. Mindenért engem hibáztat, és én is sok hibát vétettem, de csak azért akarom magam hibáztatni, mert szeretem.

De igazából már kedvelem az új fiúm, de most nagyon nehéz vele találkoznom, ha eszembe jut ez az egész dolog.

Azt nem tudom, hogy szeret e a volt párom, kétlem, az alapján, amit írtam, habár az ellenkezőjét állítja. Mindig azt mondja, hogy szeret. De rájöttem, hogy már az sem érdekel, mert nekem nagyon rossz, hogy úgy bánik velem, mint egy kutyával. Csak nem tudom feldolgozni a tényt, mivel érdemeltem ezt ki. Mindenért én vagyok a hibás, azért is, amiért nem én. Nem az a baja, hogy nem nőtt fel, hanem pszichológusra lenne szüksége. Rettenetesen önző volt mindig. De fel sem foghatom,hogy kerültem ilyen helyzetbe, mikor én meg mindig tisztességes, nyugodt nő voltam. De sokszor meg azt gondolom, hogy szeret, de biztos azért, mert szerelmes vagyok belé. Egyébként teljesen őt nem fogom tudni elfelejteni, egész életemben szeretni fogom, de megtanultam mellette mást is legalább kedvelni, idővel úgyis legalább kicsit megszeretem a másikat, hiszen alapvetően megvan köztünk a szimpátia. Azt gondolom,hogy mindig az exembe leszek szerelmes, irdatlanul mélyen érintett ez az egész, de ezt tényként elfogadtam, és így tudtam mást is megkedvelni. Lezárni sosem tudom teljesen, de mással sem akarok játszani. Tisztességtelen nő sem voltam sosem, és még élni is akarok.

De az új párom meg kedvel, ahogy írtam.